Ma 75 éve hunyt el Edvard Benes, a csehszlovák állam második elnöke, akit még hazájában is sokan kritizálnak a második világháború utáni politikája, a magyar- és németellenes intézkedéseket is tartalmazó Benes-dekrétumok kiadásának ügyében, illetve az 1948-as kommunista hatalomátvételben való szerepvállalásában – emlékeztet a Magyar Nemzet.
A versailles-i békekonferencián sikerült megerősítenie a területi igényeket jóváhagyó korábbi nagyhatalmi ígéreteket. Nagyban hozzájárult az új délszláv állammal, a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal és Romániával kötött megállapodások révén a kisantant megszületéséhez, és szoros kapcsolatokat épített ki Franciaországgal, majd később a Szovjetunióval.
A szabadkőműves Benes 1918 és 1835 között Csehszlovákia külügyminisztere volt, majd Masaryk lemondása után ő lett az utódja az elnöki székben a felvidéki magyar képviselők többségének támogatásával, mert Beneš megígérte, hogy a magyar pártok által előterjesztett követeléseket teljesíti. Ígéretét sosem tartotta be, sőt később ő lett a 20. század egyik legelvetemültebb magyargyűlölője. 1938-ban Angliába távozott, a második világháború alatt végig Londonban dekkolt, csak 1945. május 16-án tért vissza Csehszlovákiába, amikor is megint átvette az elnöki hivatalt. A nemzetgyűlés létrehozásáig elnöki rendeletekkel kormányzott, amelyek közül sok a mai napig hatályos. A rendeletek közül 33 azonban nem a rend helyreállításával, hanem a nem szláv nemzetiségi csoportok megbüntetésével foglalkozott. Több ilyen Benes-dekrétum is megállapította, hogy az ország széthullásáért a magyar és a német lakosság a felelős, akiknek a jogait a kollektív bűnösség elve alapján korlátozni kezdték.
A rendeletek közül több is rendkívül hátrányosan érintette a magyarságot, ugyanakkor a legfájóbb mégis a 33-as, illetve a 88-as számú volt. Az előbbivel ugyanis a magyar és a német nemzetiségűeket megfosztották az állampolgárságuktól, az utóbbival pedig Benes lehetővé tette, hogy e közösségek tagjait az ország teljes területén közmunkaszolgálatra kötelezzék. Ennek eredményeként a csehszlovák hatóságok mintegy negyvenezer magyar nemzetiségű személyt telepítettek Csehországba. Emellett a bűnösnek tekintett magyaroktól és németektől a kitelepítéssel is igyekeztek megszabadulni.
A felvidéki magyarság egy része a magyar–szlovák lakosságcsere révén a szülőföldjéről át lett taszítva Magyarországra, miközben hárommillió németet nemes egyszerűséggel kitelepítettek az országból, a határos Németországba.
A felvidéki Nobilitas portál így összegez: „Benes azon minden hájjal megkent politikusok közé tartozott, akik a háttérhatalom segítségével tevékenységükkel befolyásolták egész Közép-Európa sorsát. Ügyködésének állomásai szinte minden esetben keresztezték a magyar történelem útjait. A magyar nemzet 20. századi tragikus történelme szempontjából Benes volt az egyik legmeghatározóbb személyiség a magyar nemzet hazájának szétverésében. A két nagy sorsfordulóban – Versaillesben és Jaltában – igen fontos szerepet játszott a magyarellenes, kifejezetten magyargyűlölő és pánszlávista beállítottságával.”
