Mire költi az adófizetők pénzét a román ügyészség?

Állatvédelemnek álcázott magyarellenesség? – Ügyészségi vizsgálat Székelyudvarhely címere miatt cím alatt olvashattak portálunkon a román hatóságok legújabb aberrációjáról. Az ügyészség vizsgálatot indított a székely anyaváros tavaly elfogadott címere ügyében, mégpedig a szimbólumon megjelenő átszúrt medvefej miatt – egy állatvédő szervezet feljelentése nyomán! Megindult a nyomozás…

A Krónika megszólaltatta Szekeres Attila István heraldikust, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökét, aki elmondta: egyszerre szomorú és nevetséges, hogy olyanok kötnek bele Székelyudvarhely címerébe, akiknek semmi közük hozzá. „Olyan ez, mintha valaki bemenne az utcáról, és azt mondaná az orvosnak, hogy ne a páciens lépét, hanem a máját vegye ki” – illusztrálta a helyzetet.

A feljelentők szerint „állatok ellen elkövetett kegyetlenség bűncselekményére bujt fel a behunyt szemű medvefejet átszúró ezüst színű penge”, mely a címerben látható. Szekeres szerint ez ősi jelkép, bizonyíthatóan több mint fél évezredes, illetve az is bizonyítható, hogy Székelyudvarhely több mint háromszáz éve használja címereként, pecsétjeként. A tavaly elfogadott címert Mihály János tervezte az ősi címer alapján – tulajdonképpen ez az eredeti székelyudvarhelyi címer, módosítás nélkül.

A heraldikus kitért arra is, hogy több címerben is láthatunk hasonló szimbólumokat, megölt vagy elpusztult állatokat. Például Románia címerének második mezejében szerepel Moldva jelképe, amely egy levágott tulokfej, vagy például az alsó beékelésben, az ötödik mezőben Dobrudzsa címerében két delfin „szárazra vetetten”, ugyanis nincsenek vízben. Nyárádszereda tavaly elfogadott címerében – amelyet épp Szekeres Attila István tervezett a Bocskai-címer alapján – egy szemén átnyilazott oroszlán található. Vargyas település jelképében megjelenik a Daniel család címere egy átnyilazott nyakú hattyúval. A sort lehetne folytatni, sőt kiegészíteni akár azzal is, hogy bár ma használt címerekben nem jelenik meg, rengeteg olyan történelemi címer van, amelyekben kardra szúrt török vagy tatár fej látható.

„A történelmet és a szimbólumokat hagyjuk békén, ne kössünk bele történelmi jelképekbe, bízzuk azokra, akik értenek hozzá!” – összegezte a szakértő. A címerek elemei kapcsán a heraldikus azt is elmagyarázta, hogy a régi címerleírásokban általában nem szerepelt, mi mit jelképez – így Székelyudvarhely esetében sem –, biztosra csak akkor lehet magyarázatot adni, amikor például egy adománylevélben részletesen leírták, hogy milyen címert adományozott az uralkodó, részletezve a jelképek jelentését. Utólagosan lehet magyarázni a címer szimbolikáját a hasonló példák alapján. „Az elmondható, hogy az átszúrt szív az önfeláldozás jelképe, ugyanúgy, mint Háromszék vagy Kovászna megye címerében is. Marosvásárhely (Székelyvásárhely) 1616-ban bővített és mai címerében is ott látható a karddal átszúrt medvefej. A medvefej a bátorság jelképe akár átszúrva, akár nem” – részletezte a heraldikus.

Szekeres Attila István azt is elmondta, hogy az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület román és magyar nyelvű közleményt tervez kibocsátani a Székelyudvarhely címere kapcsán indult eljárás ügyében, a tisztánlátás érdekében. „A címertan egy szakma, amit Romániában nagyon kevesen művelnek. Aki nem ért hozzá, az nem kéne, hogy beleszóljon” – szögezte le a sepsiszentgyörgyi heraldikus.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Orbán Viktor: Megbukott Brüsszel klímapolitikája

Következő hír

Felszentelték a Magyar Unitárius Egyház püspökét

Related Posts
Total
0
Megosztás