Browsing Tag
Nagyvárad
87 megjeleníthető hír
Megnyitották az új tanévet a PKE-n
Szeptember 19-én tartották meg Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem 2023–2024-es tanévének ünnepi megnyitóját. A hagyományokhoz híven az ünnepi…
2023. szeptember 20.
„Átadták a turizmusnak” Szent László nagyváradi lovas szobrát
Talapzatára került Szent László király lovasszobra, Deák Árpád szobrászművész bronzból készült alkotása a nagyváradi várban, ahol már a…
2023. augusztus 29.
A magyar államalapítás ünnepe Nagyváradon és Bihar megyében
Gazdag programkínálattal, többek között vásárral, vetítéssel és színházi előadással várják az érdeklődőket augusztus 19–21. között a nagyváradi Magyar…
2023. augusztus 18.
Három napon át ünnepel Nagyvárad magyarsága
Az augusztus 20-án, a magyarság nemzeti ünnepe alkalmából esedékes nagyváradi programsorozatról adott tájékoztatást csütörtök délben Csomortányi István, az…
2023. augusztus 10.
Célba ért Kárpátalján a Szent László Napokon gyűjtött adomány
Tegnap ért célba a június 19–25. között lezajlott nagyváradi Szent László Napok idején a Kárpátalján élőknek gyűjtött adomány…
2023. augusztus 1.
Tájkép csata után Nagyváradon
Fákat tépett ki gyökerestől, tetőket rongált meg, villanyoszlopokat döntött ki a Nagyváradon végigsöprő vihar kedden délután. Bihar megye…
2023. július 26.
Civilizáltan, rendben ünnepeltek és mulattak
Nagy találkozások helyszíne volt a nagyváradi vár címmel adott ki összegző, mérlegvonó, méltató közleményt a Szent László Napok…
2023. június 30.
A Magyarságkutató Intézet nagyváradi tudományos konferenciája
„Üdvözlégy kegyelmes Szent László király, Magyarországnak édes oltalma!” – ezzel a címmel tart nyilvános tudományos konferenciát Nagyváradon, a…
2023. június 22.
Wagner Nándor-kiállítás nyílt a világhírű szobrász szülővárosában
Wagner Nándor (1922–1997) emlékére nyílt ma koradélután tárlat a világhírű szobrász szülővárosában, Nagyváradon a Szent László Napok keretében.…
2023. június 20.
Megjelent a VÁRAD júniusi száma
A Nagyváradon szerkesztett és kiadott irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos folyóirat idei 6. száma felidézi Tüzes Bálint költő-tanár alakját,…
2023. június 20.