Magyar film premierje a Székelyföldön

Csíkszeredában mutatják be Káel Csaba és Lajos Tamás szerelmes táncfilmjét, a Magyar menyegzőt január 16-án, pénteken. Az alkotást három további székelyföldi vetítést követően január 22-től láthatja a közönség a magyarországi és a romániai mozikban.

A film székelyföldi vetítéssorozata a magyar kultúra napjához kapcsolódik, és a Vándormozi szervezésében valósul meg, amely első alkalommal mutat be filmet önálló forgalmazásban Romániában. Az első, közönségtalálkozóval egybekötött székelyföldi bemutatókon az alkotók és a főszereplők is részt vesznek, erősítve a határon túli magyar közösségek kulturális kapcsolatait és a magyar film jelenlétét a térségben.

A pénteki csíkszeredai vetítés helyszíne a Szakszervezetek Művelődési Háza, szombaton Székelyudvarhelyen a Rákóczi Centerben láthatja a filmet a közönség, 18-án Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban, január 19-én, hétfőn pedig a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A kezdési időpont mind a négy alkalommal 19 óra.

A Kalotaszegen forgatott produkció ősbemutatója november 15-én volt Kolozsváron a Magyar Operában, míg nemzetközi premierjére a Tallinni Nemzetközi Filmfesztivál (PÖFF) versenyprogramjában, a fesztivál nyitófilmjeként került sor. „A Magyar menyegző egyik nem titkolt küldetése, hogy a világ előtt mutassa be nemzeti örökségünk legkülönlegesebb értékeit: a magyar néptánc, népzene, népművészet világát” – mondta a rendező Káél, aki hozzátette: a film korántsem csak a népzene vagy a néptánc iránt érdeklődőknek készült; a romantikus dramaturgia, a látványvilág és a színészi alakítások széles közönséget meg tudnak szólítani.

A Magyar menyegző a hetvenes évek végén játszódik: két budapesti fiatalember, András és Péter Kalotaszegre utazik, hogy részt vegyen előbbi unokatestvérének lakodalmán. A falusi ünnep életre szóló kalanddá válik, a két fiatalnak olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek következményei kiszámíthatatlanok. A film a népzene, a tánc és a szerelem erejét egyesíti a mozi varázslatos nyelvén – egyszerre szerelmi történet, kulturális utazás és tisztelgés Novák Ferenc Tata életműve előtt.

A zenés-táncos produkcióban Törőcsik Franciska, Kovács Tamás, Kövesi Zsombor és Györgyi Anna mellett olyan ismert és népszerű művészek tűnnek fel, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, a Muzsikás Együttes, Pál István Szalonna, Farkas Zoltán Batyu és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei. A koreográfiákat Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa és Mihályi Gábor jegyzi.

A film produceri feladatait a közelmúlt számos sikerfilmje, az Örök tél, a Blokád és a Semmelweis készítésében részt vevő Lajos Tamás látja el, ő vezető operatőrként is bekapcsolódott a forgatásba. A forgatókönyvet Békési Miksa írta, a vágó Kiss Viktória és Makk Lili, a zeneszerző Káel Norbert volt.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az idei Gábor Áron-díjról

Következő hír

Vergődnek, mint malac a jégen

Related Posts
Total
0
Megosztás