Százötvenöt éve, 1871. március 28-án jött létre Párizsban az a kommün, amely két hónapon át tartotta rettegésben a francia fővárost. A megalakulást egy csúfos katonai kudarc előzte meg, III. Napóleon 1870-ben hadat üzent Poroszországnak, majd az elsöprő vereség hatására Párizsban kikiáltották a Harmadik Köztársaságot, illetve a vele szembeszálló kommünt, a későbbi kommunista diktatúrák példaképét.
Anarchistákból, összeférhetetlen, nagyravágyó karrieristákból, túlfűtött kalandorokból állt össze a csapat; soraikban naiv széplelkek is akadtak, akik elhitték, hogy nemes ügyéért harcolnak. 1789 és 1848 örököseinek tartották magukat, újra bevezették a jakobinusok forradalmi naptárát, zászlajuk viszont a trikolór helyett a vörös lett.
A valóság később sokakat kijózanított, rájöttek, hogy a forradalom hozadéka a rombolás, a pusztítás és a terror, mérgező gyümölcse pedig a mindent átható gyűlölet, amely szörnyű polgárháborúba taszította a francia társadalmat. Bebizonyosodott: a kommunista világmegváltáshoz hullahegyeken át vezet az út. (A kommünárok nemes egyszerűséggel kivégezték a túszaikat, többek között a párizsi érseket is.)
Mindezek dacára a történettudomány kegyesen bánik a kommünnel. Budapesten (és több vidéki városban) máig utcája lehet Frankel Leónak, a kommün miniszterének. (Ő az, aki sajnálkozott, hogy visszavonulásuk közben elmulasztották levegőbe röpíteni a templomokat és a palotákat.) Karl Marx a világ első proletárdiktatúrájának nevezte a párizsi emberkísérletet, amely az 1919-es magyar tanácsköztársaság előképe lett.
Ájult utódaik ma is ugrásra készek.
Pilhál György / Magyar Nemzet
