Az 52 éves, Berettyóújfaluban született és felnőtt „közgazdász, diplomata, politikus” (forrás: Wikipédia) Orbán Anita külügyminiszter-jelölti meghallgatásán hosszasan beszélt bizalomról, partnerségről és „rendszerszintű ellenállóképességről”. A Tisza Párt üdvöskéje azonban – aki korábban évekig a Fidesz körül sürgölődött – alig mondott konkrétumot arról, milyen külpolitikát képviselne Magyarország általa.
Anita meghallgatása inkább emlékeztetett egy brüsszeli elsőéves nemzetközi szakos egyetemi hallgató első vizsgaélményére, mint egy szuverén magyar külpolitikai stratégia bemutatására. Az április 12- választásokon „kiöntött” Tisza Párt jelöltje hosszasan beszélt „rendszerszintű ellenállóképességről”, „bizalomhelyreállításról”, „társadalmasított külpolitikáról” és új jogalkotási munkáról, de a nagyívű panelek mögött nem hangzott el konkrétum arról, hogy mit tenne külügyminiszterként.
Orbán Anita tegnapi meghallgatás előtt az Európai Ügyek Bizottsága előtt is felszólalt, ahol gyakorlatilag ugyanazokat a közhelyeit olvasta fel, mint az Országgyűlés Külügyi Bizottságában, amelyeket korábban már több interjúban és brüsszeli fórumon is hangoztatott. A miniszterjelölt szerint Magyarország elsődleges célja a „bizalom helyreállítása” az Európai Unióban, valamint az uniós források hazahozatala lenne, amihez szerinte „jelentős jogalkotási munkára van szükség”. Az, hogy ez pontosan mit jelent, vagy mit adnának az Uniónak cserébe, nem derült ki.
A meghallgatás legfontosabb politikai üzenete egyértelmű volt: a Tisza-kormány külpolitikája látványosan Brüsszel felé igazodna. Anita arról beszélt, hogy Magyarország a jövőben „partner kíván lenni” az Európai Unióban, és azt is jelezte, hogy a vétót nem akarják politikai eszközként használni a vitás ügyek rendezésében.
Beszédének egyik központi eleme a szuverenitás fogalma volt, bár a meghallgatás végére sem derült ki, hogy ez pontosan mit jelentene a gyakorlatban. Orbán Anita szerint „a szuverenitás rendszerszintű ellenállóképességet jelent”, ami jól hangzó brüsszeli technokrata fordulat, de konkrét külpolitikai irányt nem jelöl ki. A miniszterjelölt több alkalommal is hosszú, körmondatos válaszokat adott, amelyekben a kulcsszavak, lózungpanelek domináltak, nem pedig a kézzelfogható tartalom. Új külügyi stratégiáról, új diplomataképzésről és a külpolitika „társadalmasításáról” beszélt, de ezek mögött nem rajzolódott ki világos koncepció.
Különösen furcsa volt a „külpolitika társadalmasítása” kifejezés, amelyet Orbán Anita úgy próbált megmagyarázni, hogy kutatókat, egyetemeket és szakértőket vonnának be a stratégiaalkotásba, illetve „edukálnák” külpolitikából az embereket.
Kiemelte, hogy azonnal csatlakozni kell az egyébként korrupcióval és más botrányokkal övezett Európai Ügyészséghez, és Magyarországnak úgymond helyre kell állítania kapcsolatait az Európai Unióval, azaz teljesen be kell hódolnia Brüsszelnek. A migráció és a háború témáját szándékosan kerülte. Meghallgatásán a miniszterjelölt többet beszélt Szlovákiáról, mint az összes többi szomszédos országról és Oroszországról együttvéve, ezt a hallgatóság nem tudta mire vélni.
Németh Zsolt, a külügyi bizottság korábbi elnöke több stratégiai kérdést is feltett a miniszterjelöltnek, köztük azt is, hogyan értékeli a külföldi beavatkozási kísérleteket, illetve mit gondol arról, hogy Magyarország tele van idegen érdekeket képviselő ügynökökkel és kémekkel, de ezeket a kérdéseket a tiszás külügyér egész egyszerűen ignorálta.
A meghallgatás egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a Tisza Párt külpolitikájának központi eleme láthatóan az Európai Unióhoz való alkalmazkodás és a konfliktuskerülés lenne. Orbán Anita többször is arról beszélt, hogy Magyarország nem akar „bot lenni a küllők között”, miközben hangsúlyozta: azokat a szankciókat nem támogatnák, amelyek sértik a magyar érdekeket. A probléma csak az, hogy a meghallgatás végére sem derült ki, pontosan hol húzódik ez a határ. A miniszternek készülő nő sokat beszélt bizalomról, partnerségről, rendszerszintű ellenállóképességről és társadalmasításról, de arról már jóval kevesebbet, milyen konkrét magyar nemzeti érdekeket akar majd képviselni a magyar diplomácia vezetőjeként. A bizottsági ülés így végül inkább lett egy brüsszeli kompatibilitási vizsga és egy technokrata felolvasás, mint egy szuverén magyar külpolitikai stratégia bemutatása.
