Tegnap lett volna kilencvenéves az erdélyi magyar színész, akiről a magyarországi sajtó „furcsálkodva” emlékezett meg. Ugyanis azt írták, hogy Bács Ferenc „furcsa módon csak 40 évesen lett hazánkban ismert: ekkor költözött át Erdélyből családjával az egyre erősödő Ceaușescu-diktatúra elől, de tehetsége hamar ismertté tette”. Mármint a csonka „anyaországban”.
Bács Ferenc másfél évtizeden át játszott Erdélyben a marosvásárhelyi színtársulat tagjaként, fiatalon sikeres és ünnepelt színésszé vált, sőt egy 1977-ben bemutatott román történelmi kalandfilmben Basta generális alakíthatta (Buzduganul cu trei peceți).
A dél-erdélyi Nagyszebenben született 1936. június 19-én. A családi legenda szerint az anyai nagyapja egy olasz katona volt, akit az I. világháború alatt vezényeltek Erdélybe. Itt ismerte meg a színész nagyanyját, a szerelemből pedig megszületett a kislányuk, Bács Ferenc anyja. Kolozsváron nőtt fel, fiatalon vívott és kosárlabdázott, sőt az utóbbiban olyan tehetséges volt, hogy még a román ifjúsági kosárválogatottba is bekerült.
Másfél évig járt a marosvásárhelyi orvosi egyetemre, mert ekkor még agysebész akart lenni, de a helyi színjátszók közé is beállt, és ott dőlt el a sorsa. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett, és tanulmányai után, 1960-ban a marosvásárhelyi színház tagja lett. Itt ismerte meg nála hat évvel idősebb kolléganőjét, Tanai Bellát, akinek ekkor már volt egy kisfia. Egybekeltek, majd 1963-ban megszületett a lányuk, Kati.
Ahogy erősödött a Ceaușescu-diktatúra és a magyarság elnyomása, a család egy szál bőrönddel áttelepült Magyarországra. Később mind a ketten, Ferenc és Bella is a Vígszínházban kaptak szerződést. Bács, aki 40 évesen kezdte magyarországi karrierjét, hamar sokat foglalkoztatott színész lett – a feleségével ellentétben, és ez feszültséget szült, elváltak. A színész aztán elvette a nála 37 évvel fiatalabb Trefil Edina pszichológust, aki még a lányánál is fiatalabb volt…
Bács szakmai sikerét a tehetségén kívül arisztokratikus viselkedésének és bársonyos hangjának köszönhette. Mivel „későn érkezett” Magyarországra, a magyar film legizgalmasabb éveiről „lemaradt” – írja a pesti bulvársajtó. De számos olyan fontos alkotásban kapott szerepet, mint A ménesgazda (1978), Az erőd (1979), a Circus maximus (1980) vagy a legendás Dögkeselyű (1982) – ő a maszek karosszérialakatos, aki segít a főhősnek. Sikereit viszont elsősorban színházi színészként aratta. Egy-egy évadot játszott Miskolcon, ill. Győrben, 1979-től a fővárosi Vígszínház, 1987-től a József Attila Színház tagja volt, miközben megkapta a Jászai Mari- díjat is. Majd egy év kihagyás után 1991-ben ismét a József Attila Színház tagja lett. 1992–98 között a Nemzeti Színház művésze volt. 1998 szeptemberében szabadfoglalkozású lett, majd Sopronba szerződött 2000–2003 között. 2003-tól ismét szabadúszóként dolgozott. Utolsó bemutatója 2006-ban volt a Karinthy Színházban.
Hasonlóan sikeres volt szinkronszínészként, mély, bársonyos orgánuma különösen emlékezetessé tette. Ő volt a Micimackó Tigrise, valamint A klinika című sorozatban Brinkmann professzor hangja, a Halló, halló! című sorozatban a főszereplő René Artoist, a Szívek szállodájában Richard Gilmore-t szinkronizálta. Talán a legemlékezetesebb szinkronszerepe A gyűrűk ura-filmekben volt, ahol Gandalf hangját adta. Beszédművészetet is tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 1991-ben Tolvajlásaim címmel lemezt adott ki.
Magyarországon végig kívülállónak érezte magát, vagy ahogy idősebb korában fogalmazott, a belső emigrációját töltötte itt, amiben szerepet játszott az is, hogy a bulvársajtó kikezdte új házassága és a hatalmas korkülönbség miatt. Kevés barátja akadt, akkor érezte jól magát, ha meccsre járt. Már Magyarországon szerette meg a bokszot, általában egyedül járt a mérkőzésekre, de rendszeresen járt focimeccsekre is. Hosszú, súlyos betegség után, 2019. április 16-án hunyt el, május 10-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.
