Bejárta a médiát a hír, hogy Romániában a többségi szélsőnacionalisták magyarellenes megnyilvánulásokra ragadtaták magukat annak kapcsán, hogy a ljubljanai divízió I/A jégkorong világbajnokságon a magyar és a román válogatott vasárnapi mérkőzése után a román válogatott székelyföldi tagjai a magyar válogatott tagjaival és a magyar szurkolókkal együtt elénekelték a székely himnuszt. Sőt, az eset némi koalíciós vitát is kiváltott a kormányzó trojka (PNL–PSD– RMDSZ) berkeiben.
A két román párt egyik-másik politikusa egyenesen a hazaáruló székely hokisok megbüntetését és Tánczso Barna RMDSZ-miniszter lemondását-leváltását kérte, mivel az a magyarországi szurkolóknak fenntartott szektorban szurkolta végig a mérkőzést és velük együtt énekelte a székely himnuszt. (Az különben fel sem tűnt senkinek, hogy környezetvédelmi miniszterként Tánczosnak nem volt semmi dolga itthon, csak úgy átruccant Ljubljanába hokimeccset nézni – feltehetően a saját költségén…)
Az RMDSZ egy-két vezető politikusa a közösségi médiában poénkodva reagált a „szlovéniai incidensre” és a bukaresti politikai nyilatkozatokra, megpróbálva élét venni a nacionalista handabandázásnak, több tiszteletet kérve elsősorban az érdemtelenül megbélyegzett sportolóknak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége egyenesen politikai állásfoglalást adott ki, amelynek címe: Sorin Grindeanu jobban tenné, ha lemondana miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, és azzal foglalkozna, ami egyébként a dolga lenne. Ebből idézünk: „Már-már menetrendszerűen érkezett az újabb romániai magyarellenes uszítás, ráadásul ismét egy olyan pillanatban, amikor a közösségünk és a szimbólumaink elleni uszítás újra a csődös kormányzás elfedésének olcsó eszköze lett. Mint ismeretes, Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes, közlekedésügyi miniszter a napokban minősíthetetlen hangnemben kelt ki a székely himnuszt éneklő jégkorongozók ellen. Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnökségének tagjaiként tiltakozásunkat fejezzük ki a közösségünk elleni uszítás miatt, valamint felszólítjuk a gyűlölködő miniszterelnök-helyettest, hogy mondjon le tisztségéről, és energiáit – közlekedésügyi miniszterként – a tárcájához tartozó számos probléma, hiányosság és kudarc orvoslására fordítsa!”
A továbbiakban a parlamenten kívüli magyar párt (amelynek egyetlen tagja az RMDSZ listáján jutott be a román törvényhozásba) emlékeztet: „Sorin Grindeanu ahelyett, hogy a romániai autópályaépítés sorozatos kudarcaival foglalkozna, megoldást és választ keresve arra, hogy országa – a sztrádaépítések vonatkozásában (is) – miért Európa szégyenpadján foglal helyet, jobbnak látta a magyarok ellen felkorbácsolni az indulatokat. Jól ismert a módszer: időről időre megpróbálnak éket verni magyarok és románok közé, hogy így tereljék el a közvélemény figyelmét a szomorú tényekről, melyek rámutatnak arra, hogy Románia gazdasága romokban hever, az üzemanyagárak az egekbe szöktek, a rezsiproblémák kérdését mind a mai napig nem sikerült megnyugtató módon rendezni, a »hamarosan elkészülő« észak-erdélyi autópályának pedig már csak az említése is a vicc kategóriájába tartozik.”
A közlemény a román állam és kormányzat elleni éles kritikával zárul: „Szégyenletes, elfogadhatatlan és felháborító, hogy az Európai Unió tagjaként Románia még mindig az az ország, ahol a miniszterelnök-helyettes magából kikelve uszíthat a székely himnuszt éneklők ellen, ugyanakkor mélyen és sokatmondóan hallgathat akkor, amikor sorozatosan magyarellenes rigmusokat skandálnak egyéb sportmérkőzéseken. A bukaresti kettős mérce, valamint a román kormány által állampolitikává emelt durva magyarellenesség iskolapéldája mindez. Hogy a kialakult helyzetre – ha csak részlegesen is –, de megoldást adjon, Sorin Grindeanunak nem maradt más választása, minthogy lemondjon miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, melyre méltatlanná vált, s az így felszabaduló energiáit az autópálya-építésre, valamint a Romániát érintő megannyi belső és külső válság megoldására fordítsa.”
1 comment
Comments are closed.