A korábbiaknál is súlyosabb betelepítési kvótát fogadott el az EU

A héten megszavazták a brüsszeli belügyi tanácsülésen a betelepítési kvótát, és a korábbiaknál is súlyosabb verziót fogadtak el – mondta Dömötör Csaba, a magyar Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

„Érdemes röviden megnéznünk, hogy miről is szól ez az elfogadott javaslat. Egyrészt elindítanánk a bevándorlók elosztását a tagországok között. Ezt a tervet már ismertük, de ami súlyosbító körülmény, az az, hogy ha egy tagország nem hajlandó befogadni migránsokat, akkor bevándorlónként 8 millió forintot kellene fizetni. Hozzájárulásnak nevezik, de valójában büntetés ez” – írta az államtitkár, hozzátéve: „És ez még nem minden, mert előírnák, hogy az egyes tagországoknak mekkora kapacitással kell rendelkezniük a menekültügyi eljárásokhoz. És ennek alapján – és itt jön a lényeg: Magyarországon lenne az összes eljárás 28 százaléka. Hozzánk telepítenék a legtöbb ilyen eljárást. Nem Görögországban, nem Olaszországban, hanem hozzánk.”

Végül leszögezte: „Ami a héten történt, az a brüsszeli politika legrosszabb arca. A magyarok feje fölött hoznak döntéseket a jövőnk kárára, kifacsarva a kezünkből azt a jogot, hogy eldöntsük, hogy kivel élünk együtt. Azt hiszem, hogy mondanom sem kell, hogy a magyar kormány ezeket a terveket nem támogatta. Lesznek még tárgyalások, készen állunk a vitákra, nem hagyhatjuk, hogy ezt a tervet ránk erőszakolják.”

A jogszabálycsomagot éppen aznap szavazták meg a tagállamok tárcavezetői, amikor egy kelet-franciaországi városban egy szíriai, bevándorló hátterű férfi megkéselt hat embert, köztük négy gyermeket.

Az Európai Parlamentben a magyar baloldal összes képviselője támogatta a migránsok kötelező szétosztására vonatkozó javaslatot, amit a héten az uniós belügyminiszterek tanácsa többségi döntéssel elfogadott. Igent mondott név szerint Ara-Kovács Attila, Cseh Katalin, Dobrev Klára, Donáth Anna, Gyöngyösi Márton, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ujhelyi István is.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az USA 2,1 milliárd dollárnyi hadianyagot rendelt Ukrajnának

Következő hír

Balkáni sztori, halott kislánnyal

Related Posts
Total
0
Megosztás