Nem hagyhatja szó nélkül azt az Európai Parlament, ha egy képviselő részéről ilyen súlyos, egzisztenciális fenyegetés ér egy újságírót – hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. A szervezet visszautasítja, hogy politikusok egzisztenciális ellehetetlenítéssel fenyegessenek kollégákat, ezért nyílt levélben fordultak Roberta Metsolához, az Európai Parlament elnökéhez, kiállását kérve a sajtószabadság védelme mellett.
Bár sokakat felháborított az eset, de nem árt emlékezni, nincs új a nap alatt: nem ez volt az első eset, hogy a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter „újmessiás” újságírókat fenyegetett. A médiaszervezet közleményében visszautasítja ezt. Felháborodásuknak az adott okot, hogy a napokban a Magyar Televízió brüsszeli tudósítója, az egyébként köztiszteletben álló, komoly szakmai múlttal rendelkező Baraczka Eszter kérdezni szeretett volna a Tisza Párt elnökétől, azonban válaszok helyett csak kicsinyes sértegetést, támadást kapott. „Szégyellje magát!” – mondta a riporternek a Poloska Péter néven is ismert politikus, majd azzal fenyegette a riportert, hogy a következő években kivizsgálják a fizetését és lakhatásának körülményeit.
A Nemzeti Médiaszövetség az eset kapcsán kijelentette: határozottan visszautasítja, hogy politikusok egzisztenciális ellehetetlenítéssel fenyegessenek kollégákat, ezért nyílt levélben fordultak Roberta Metsolához, az Európai Parlament elnökéhez, kiállását kérve a sajtószabadság védelme mellett.
Sokakat felháborított Magyar Péter ezen megnyilvánulása, ám nem ez az első eset, hogy a Tisza Párt elnöke újságírókat fenyegetett. Még tavaly tavasszal szintén az M1 női munkatársát alázta meg nyilvánosan ahelyett, hogy a feltett kérdésre válaszolt volna. Később pedig azzal fenyegette a számára nem szimpatikus médiumoknál dolgozókat, hogy elveszi a munkájukat, ha majd hatalomra kerül. Azt ajánlotta nekik, hogy „legkésőbb 2026 márciusában kezdjék el nézegetni az álláshirdetéseket”.
De olyan mondat is elhagyta már a külföldi zsoldban álló politikus száját, hogy a Dunába lökné a sajtó munkatársait. A napokban pedig úgy tűnt, a Magyarhoz közel álló politikusok is kezdenek hozzáidomulni ehhez a stílushoz: Tarr Zoltán, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője tett szexista, degradáló megjegyzést a Hír TV egyik műsorvezetőjére.
A médiaszövetség közleményében felidézte: mindig is határozottan kiálltak a szabad véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága mellett. „Tiltakoztunk, amikor baloldali politikusok fenyegettek meg elhallgattatással hivatásukat gyakorló újságírókat. Tiltakoztunk, amikor tüntetéseken ért durva atrocitás kollégákat. Tiltakoztunk akkor is, amikor túlterheléses támadás érte a Telex és a 444 oldalait és kiálltunk az ATV-csoport megfenyegetett munkatársai mellett” – emlékeztettek. Úgy vélik, az Európai Parlament nem hagyhatja szó nélkül azt, ha egy tagja részéről ilyen súlyos, egzisztenciális fenyegetés ér egy újságírót.
„Kértük ezért az EP elnökét, hogy álljon ki nyilvánosan a sajtószabadság védelme mellett, és járjon el annak érdekében, hogy az Európai Parlament vizsgálja ki a fent említett esetet, majd tegye közzé a vizsgálat eredményét” – emelték ki. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint közös érdek, hogy az újságírók továbbra is szabadon végezhessék a munkájukat az Európai Parlamentben, ezért remélik, Metsola minden rendelkezésére álló eszközt latba vet annak érdekében, hogy többé ne fordulhasson elő a fentihez hasonló eset.