Állítólag lesz egy tisztázó beszélgetés a román koalícióban… Orbánról

A kvietált katonatisztből lett román miniszterelnök szerint lesz egy tisztázó beszélgetés a koalícióban Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott kijelentéseiről.

Nicolae Ciucă ezt kedd este mondta újságíróknak arra a kérdésre válaszolva, hogyan vélekedik Kelemen Hunor állásfoglalásáról ebben az ügyben. Miután Klaus Iohannis államfő felszólította az RMDSZ-t, hogy tisztázza az álláspontját a magyar kormányfő szerinte fajelméletre épülő kijelentéseiről, a párt elnöke pénteken többek között azt nyilatkozta: nem látja értelmét elmagyarázni, hogy az RMDSZ Tusnádfürdőn jelenlévő politikusai miért tapsolták meg Orbán Viktor beszédét. Korábban a párt szóvivője azt mondta: nem dolga az RMDSZ-nek magyarázni és kommentálni a magyar kormányfő szavait.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kedd esti vezetőségi ülése után a népszerűsége mélypontján lévő középső kormánypárt elnöki tisztét is betöltő Nicolae Ciucă elmondta, még nem volt alkalma személyesen tárgyalni Kelemen Hunorral erről kérdésről, és ez nem olyan téma, amit telefonon meg lehet beszélni. De a kormánypártok vezetői megegyeztek abban, hogy a koalíció következő ülésén lesz erről egy tisztázó beszélgetés – tette hozzá. Ha igaza van, akkor a harmadik kormánypártként működő RMDSZ is belement egy ilyen „tisztázásba”, noha korábban azt mondták: nincs mit tisztázni. De előfordulhat, hogy csak a két román párt, a PSD és a PNL akar mindenáron beszélni az „RMDSZ fejével”.

Arra az újságírói kérdésre, miszerint felmerülhet-e az RMDSZ kilépése a koalícióból Kelemen Hunor nyilatkozata után, a román miniszterelnök kijelentette: várja a beharangozott tisztázó beszélgetést. „Nyilvánvaló, hogy az ilyen retorikai, sőt ideológiai kisiklásoknak nincs helye egy ilyen érzékeny kontextusban” – mondta Nicolae Ciucă a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédére és az ukrajnai háborúra utalva. (A legismertebb román újságíró, Ion Cristoiu szerint kétséges, hogy a mai román állami vezetők bármelyike egyáltalán képes lenne értelmezni Orbán nagyívű, széles víziójú beszédét.)

A román miniszterelnök egyértelműen felsőbb utasításra erőlteti a „tisztázást”, miután az államfő, Iohannis pénteken tolmácsolta a „nemzetközi körök” e szerinti elvárását.

Kelemen Hunor az állami hírügynökségnek azt mondta: nincs ok koalíciós válságra, az RMDSZ ugyanis eleget tett partnereivel szemben vállalt kötelezettségeinek, Orbán Viktor pedig nem Romániáról és nem a román hatóságokról beszélt Tusványoson. A magyar kormányfő beszédét követő tapsról azt mondta, nem lehet megakadályozni, hogy a tusványosi közönség tapsoljon a tisztelet jeléül vagy más megfontolásokból.

S bár a romániai magyar sajtóban még nem merült fel, a közösségi hálózatokon már többen feltették a kérdést: miért kell az RMDSZ-nek abban a szörnyűséges román kormánykoalícióban részt venni, amelyben Magyarország és a magyar nemzet ellenségeivel egy követ fúvó politikusok a  hangadók?

Total
0
Megosztás
1 comments

Comments are closed.

Előző hír

Ne ünnepelj, magyar!

Következő hír

Tusnádfürdő a világtérképen

Related Posts
Total
0
Megosztás