„Állítsák le Romániában a politikai rendőrséget!”

George Simion elnökjelölt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője nyílt levélben szólítja fel Cătălin Predoiu belügyminisztert, hogy állítsa le a „politikai rendőrséget”, és a Bogdan Peșchir és más szuverenista influenszerek ellen indított nyomozásokra hivatkozva azt is követeli, hogy a balliberális kormánykoalíció minisztere mondja el az igazságot az amerikai–mexikói határon működő román alvilági hálózatokról és szervezett bűnözői csoportokról.

Simion ennek kapcsán figyelmeztetett: „Rendkívül súlyos helyzettel állunk szemben. Románia azt kockáztatja, hogy egy választási év közepén elszalaszt egy, az állampolgárai számára alapvető diplomáciai célt: az Amerikai Egyesült Államokba szóló vízum eltörlését. Ez egy régi és érzékeny kérdés, de ma jobban körvonalazódik, mint valaha – és ez a folyamat éppen a saját országunkban elkövetett politikai visszaélések és a stratégiai partnerségünket súlyosan érintő tényekkel szembeni szándékos hallgatás miatt kerülhet veszélybe.”

A parlamenti képviselő ellenzéki vezetőként nyilvánosan két sürgős kéréssel fordult Predoiu belügyminiszterhez. Egyrészt azt követeli, hogy azonnal állítsák le a demokratikus ellenzék ellen fellépő „politikai rendőrséget”. „Ami Bogdan Peșchirrel, Adrian Niculescuval és más szuverenista influenszerekkel történt, az teljességgel elfogadhatatlan egy olyan államban, amely demokratikusnak és a szabad világ szövetségesének vallja magát”. Szerinte indokolatlan őrizetbe vételek történnek, „nyilvános megaláztatás, médiamanipuláció, airsoft fegyverek »illegális arzenálként« való bemutatása, abszurd vádak a »szavazás befolyásolásáról«, csak azért, mert támogattak egy jelöltet. Ez nem demokrácia, Predoiu úr. Ez politikai rendfenntartás. Ez állami terror. Állítsa le ezt a megfélemlítési kampányt, mielőtt a rendőrséget az önkényuralmi rendszerek esettanulmányává teszi.”

Ugyanakkor felszólítja Predoiut, hogy nyilvánosan mondja ki, mely romániai alvilági hálózatok és szervezett bűnözői csoportok tevékenykednek az amerikai–mexikói határon. „Miniszter úr, évek óta tudjuk – és ön is tudja -, hogy Romániához közvetlenül kapcsolódó bűnszervezetek részt vesznek a Mexikó és az Egyesült Államok közötti határvidéken zajló ember- és kábítószer-kereskedelemben, valamint a hamis okmányokkal való kereskedelemben”. Arra figyelmeztet, hogy ez a vízummentesség bevezetését veszélyezteti.

Cătălin Predoiu, aki az egyik leggazdagabb román politikus, s aki a Nemzeti Liberális Párt egyik bukaresti főembereként mindig megúszta a korrupciógyanús ügyeit, arrogáns és lekezelő válasszal reagált: belügyminiszterként képes volt azt állítani, hogy mit sem tud a belügyi hatóságok és karhatalmi egységek akcióiról, a mélyállamnak a szuverenista ellenzékkel szembeni, a megpuccsolt tavalyi államfőválasztás óta tartó összehangolt hadjáratáról.

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Továbbra is Zakariás Zoltán az EMSZ elnöke

Következő hír

A helyére került a magyar fociválogatott

Related Posts
Total
0
Megosztás