Álom luxuskivitelben

A kora ősz is bővelkedik élvezetes fesztiválokban, most szombaton például a Demokratikus Koalíció tartott egyet. A politikai évadnyitónak keresztelt dzsemborin Dobrev Klára pártelnök gondoskodott a jókedvről.

Derűs kijelentései közül is kiemelkedik, hogy ők bizony nem fognak megijedni, ha valaki kiszivárogtat részleteket a párt 150 oldalas kormányprogramjából. (Sőt örömmel látja, hogy bizonyos részeit már használták is ellenzéki politikusok.) Ízelítőt is kaptunk az alkotásból. Az egyik ilyen, hogy hatalomra kerülése után azonnal javaslatot nyújtanak be az alaptörvény semmisségéről, és elkezdik egy új, ideológiai és hitbéli kérdésekben semleges alkotmány megalkotását, amelyet népszavazáson hagyatnak jóvá. A DK ugyanis pontosan tudja, hogyan lehet könnyebbé tenni a mindennapokat. (Klára asszony korábban ki is jelentette: „Az, amit én tudok, amit én képviselek, amit én nyújtani tudok, arra ennek az országnak szüksége van”.)

Elnök asszony arról a törvényjavaslatukról is szólt, amely a mostaninál arányosabb, kétfordulós választási rendszert rögzítene – persze a határon túli magyarok nem rendelkeznének szavazati joggal. (Gondolom, a gálánsan beeresztett migránsok viszont igen.) Megtudtuk azt is, hogy a párt – szigorúan egy évre – korrupciós veszélyhelyzetet fog hirdetni. – A korrupt módon szerzett milliárdos vagyonokat nem adóztatni kell, hanem el kell kobozni – tájékoztatott a rózsadombi zabrált luxusvilla lakója.

Arról nem esett szó az elnöki monológban, megugorja-e a párt az ötszázalékos parlamenti küszöböt? És ha nem, vajon világgá megy-e Klárika? Végre.

Pilhál György / Magyar Nemzet

*

Szerk. megj.: Még a balliberális sajtó is megírta, hogy a budapesti politikai évadnyitó rendezvényén a Demokratikus Koalíció elnöke, Dobrev Klára arról beszélt: a DK eltörölné az Alaptörvényt, kétfordulós választási rendszert vezetne be, elkobozná a „korrupt módon szerzett‟ vagyont, és megszüntetné a határon túli magyarok szavazati jogát. Miközben a külhoni szavazatok eddig legfeljebb egy-két mandátumot jelentettek eddig a Fidesznek. A DK populista kampánya így sokkal inkább szimbolikus, mint tényleges politikai realitás – és nem is véletlen, a legújabb felmérések szerint a párt alig néhány százalékos támogatottsággal bír.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Orbán Viktor Kötcsén: a Tiszának csak a balhé maradt

Következő hír

Tanévkezdés: „A tanügyminiszter mondjon le!”

Related Posts
Total
0
Megosztás