Bigén eddig sem találtak fogást

A magyar kormánypárti sajtó nagy teret szentel annak, hogy feljelentést tettek Bige László milliárdos, a Tisza Párt egyik támogatója ellen. A feljelentés Tényi István tette „különösen nagy vagy azt meghaladó értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása” bűntett gyanújával.

A sajtó úgy tudja, hogy bünteti a törvény, ha valaki az írásbeli szerződés alapján fennálló követelés fedezetéül szolgáló vagyont részben vagy egészben elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését akárcsak részben meghiúsítja. Ez szándékos bűncselekmény, vagyis az elkövetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a cége bajban van, a fedezet pedig maga a gazdasági társaság.

Hangsúlyozta, hogy a „műtrágyakirály” Bigének fedezetként meg kellett jelölnie bizonyos vagyonelemeket, a kötvényesek pedig adott esetben élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy meghatározott százalékban tulajdonosok lesznek. Azonban ha a fedezetet a cég tulajdonosa eltünteti, az azt a célt szolgálja, hogy ne kerüljön a kötvényesek tulajdonába. A tulajdonosnak tisztában kell lennie azzal is, hogy az adott cég nem termel annyi pénzt, hogy ő a hitelezőket határidőben ki tudja fizetni. Ilyenkor fordul elő, hogy a vállalkozásból „kitologatják” a fontosabb, értékesebb olyan vagyonelemeket, amiből a bajba jutott tulajdonos pénzt tud csinálni.

Ha Bige László ügyében elindul a nyomozás, akkor a felelősségre vonáshoz a vádhatóságnak bizonyítania kell, hogy milliárdos vagyonelemet akart kimenteni azért, hogy a kötvényesek ne jussanak a pénzükhöz. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele akár öt év szabadságvesztés is lehet.

A nagyváradi születésű, a Ceaușescu-korszakban seftelésből élő baloldali oligarchának nem ez az első problémás ügye. 2020 decemberében őrizetbe vették a milliárdos üzletembert, akit az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított meg. Elítélni azóta sem tudták.

Bigéről kiderült: a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa százmillió forintos támogatást nyújtott Magyar Péter és a Tisza Párt köreinek. Az összeg Svájcon keresztül juthatott el az érintettekhez. Az üzletember vagyonát 2024-ben 125,9 milliárd forintra becsülte a Forbes, jelenleg a 21. leggazdagabb magyar. Pénzéből pedig szívesen ad a balliberális ellenzéki erőknek. Így volt ez a 2022-es választási kampányban is. Bige 2021 tavaszán még házi őrizetben egy szokatlanul nagy mintából (5000 fő megkérdezésével) készült, több 10 millió forintba kerülő közvéleménykutatást rendelt – állítása szerint azért, hogy megtudja, képes lesz-e az ellenzék leváltani az Orbán-kormányt. A műtrágyakirály Márki-Zay Péter kampányát is támogatta 5 millió forinttal.

Bár hatalmas vagyonnal rendelkezik, legnagyobb vállalkozása, a Nitrogénművek Zrt. jelenleg súlyos pénzügyi gondokkal küzd: májusban jár le egy 200 millió eurós kötvény, amit a cég az előjelek szerint nem tud visszafizetni. Ráadásul a cégre további terhek is nehezednek, mert 2022-ben 11 milliárd forintos bírságot szabott ki Bigére a hatóság kartellezés miatt. Ám ezt egyelőre nem hajtották be rajta, mert a Kúria új eljárás lefolytatására kötelezte a Gazdasági Versenyhivatalt. A híresztelések szerint Bige egyértelműen arra számít, hogy egy majdani új kormányzás alatt simán megússza.

A média közben emlékeztetett: a fickó továbbra is egy elképesztő luxuserődben él Nyíregyháza közelében. Betonburkolatú vizesárok, megfigyelőrendszerrel felszerelt kerítés, quadokkal ellátott őrszázad védi a pazar palotát. Még leszállóhellyel rendelkező helikopter is tartozik a birodalomhoz, melynek területe nagyobb, mint a kaliforniai Disneyland. A tórendszerrel körülvett vadasparkban őzek, szarvasok, vaddisznók százai. Bige pár éve a fővárosi, nagykörúti Corinthia szállóban ünnepelte születésnapját. Egyik vendége, Rod Stewart és együttese koncertet is adott a tiszteletére, alig egymilliárdért…

Total
0
Megosztás
Előző hír

Romániában csak a lakosság 3,2 százaléka számára van óvóhely

Következő hír

A valóságot kell kommunikálni

Related Posts
Total
0
Megosztás