Csak tíz évet kapott a drogos gyilkos

Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Konstanca megyei (Dobrudzsa, Románia) ítélőtábla a 2 Mai nevű tengerparti településen drogos állapotban vezetve két fiatalt halálra gázoló zsúrfiút, Vlad Pascut. De vannak, akik kevesebbel is megússzák.

A területi ítélőtábla elutasította Pascu fellebbezését és helybenhagyta az első fokon eljáró mangáliai városi bíróság idén januárban kimondott ítéletét. A bírák elutasították az áldozatok családjának fellebbezését is, amelyben szigorúbb büntetést követeltek. Pascu talán öt évet sem fog ülni, mivel az eddig előzetesben letöltött két évét is beszámítják, a maradék nyolcat meg nyilván harmadolni fogják.

A bíróság januárban arra kötelezte a Romániai Gépjármű-biztosítók Irodáját (BAAR), hogy fizessen ki 700 ezer, illetve 640 ezer euró kártérítést a balesetben elhunyt két fiatal családjának, valamint további 100 ezer, 50 ezer, illetve 250 ezer eurót a három sérültnek. Az ítélőtábla az 50 ezer eurós kártérítés összegét 20 ezer euróra csökkentette, a többi összeg változatlan maradt.

Vlad Pascut 2023 októberében állította bíróság elé a területileg illetékes mangáliai ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, alkohol vagy más tiltott szer hatása alatti járművezetés és a baleset helyszínének elhagyása miatt. A vádirat szerint 2023. augusztus 19-én az akkor 19 éves fiatalember drogok hatása alatt vezetett, és autójával az út szélén haladó gyalogosok közé hajtott a Mangáliától délre lévő 2 Mai üdülőtelep bejáratánál. A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember, további három fiatal pedig megsérült. Vlad Pascu a gázolás után elhajtott a helyszínről a bolgár határ felé, Vama Veche határátkelőnél kapták el.

Az enyhének tűnő ítélet azért nem keltett felháborodást, mert Romániában nagyon gyakori ítélkezési gyakorlat az, hogy a gépjárművel emberéleteket kioltókat be sem zárják. Emlékezetes – bár a magyar nyelvű sajtóban jobbára elmaszatolt – eset volt a Bihari Napló című egykori napilap egykori főszerkesztőjéé –, aki 2021 nyarán szabálytalanul előzve szolgálati autójával úgy ment neki frontálisan a szembejövő járműnek, hogy annak felnőtt vezetője és hátul ülő kisgyermek utasa szörnyethaltak, a többi utas pedig kórházba került. A Budapesten lakó, balánbányai születésű Kristály Lehel ügyét három évig nyúzták-húzták, míg végül tavaly ősszel kétéves börtönbüntetést kapott, aminek végrehajtását három évre felfüggesztetették. Egyetlen napot sem ült, sőt mi több, a laptulajdonos magyar kormánypárti médiaholding mindvégig megtartotta vezető szerkesztői állásában ez év elejéig, amikor is a napilapot hetilappá alakították és áttették egy székelyföldi kiadóhoz.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Zavaros pedofilos történet az Érmelléken

Következő hír

Sokan követték a helyszínen a fővárosi tűzijátékot

Related Posts
Total
0
Megosztás