Dobrev elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát

Dobrev Klára EP-képviselő, Gyurcsány Ference volt felesége, a Demokratikus Koalíció nevű magyarországi baloldali minipárt elnöke első pártelnöki évértékelő beszédében sürgette a határon túliak szavazati jogának eltörlését.

A bolgár-magyar származású „járulékos figura” szombaton tartott első pártelnöki évértékelő beszédében egyértelművé tette: az SZDSZ-utód DK számára a határon túli magyarok szavazati joga igazságtalan és káros – írta meg. „Vegyük el a határon túliak szavazati jogát! Ne szavazhasson, aki soha nem élt itt, soha nem adózott itt, és nem viseli a döntése következményét!” – mondta a pártelnök az Index.hu szerint.

Az ex-miniszterelnök Gyurcsánytól nemrég elvált nő szerint 2025 nehéz év volt, és döbbenten látta, hogy olyan alapvető értékek, mint a demokrácia, a pluralizmus vagy a kisebbségi jogok sokak számára már elveszítették jelentőségüket.

Dobrev Klára szerint a határon túliak szavazati joga nemcsak igazságtalan, de meg is osztja a határon innen és túl élő magyarokat. Hangsúlyozta: amikor a határon túliak a Fideszre szavaznak, „politikai felmentést adnak az elmúlt tizenhat év minden döntésére, minden mulasztására, minden bűnére és kudarcára”.

A Szófiában 1972-ben Klara Petrova Dobreva néven született nő 2019 óta áskálódik Magyarország és az egész magyar nemzet ellen az Európai Parlament szocialista frakciójában.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A Tisza bűnözőket uszított a fideszes rendezvényre

Következő hír

Visszatér a hideg tél pár napra

Related Posts
Total
0
Megosztás