Embercsempész és lányfuttató román bűnözői csoportot számoltak fel

Embercsempészet és szexuális kizsákmányolás vádjával állították elő egy román bűnözői csoport tagjait a román és a brit hatóságok – közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség (Eurojust) szerdán.

Az Eurojust tájékoztatása szerint a román állampolgárokból álló szervezett bűnözői csoport Románia hátrányos helyzetű térségeiben élő fiatal lányokat csalt ki az Egyesült Királyságba jobb életkörülmények ígéretével, majd kényszerítette őket szexuális munkára.

Az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) azt közölte, hogy a lányok a közösségi média felületein ismerkedtek meg a 2020 óta működő bűnözői hálózat román tagjaival. A férfiak házastársi kapcsolatot vagy azt ígérték az áldozatoknak, hogy legális úton pénzt kereshetnek, és azt hazaküldhetik családjuk eltartására. A bűnözők, miután a lányokat a szigetországba szállították, útleveleiket és pénzüket elvették, családtagjaik megkárosításával vagy megölésével fenyegetőztek, és nem riadtak vissza erőszak alkalmazásától sem.

Feltételezések szerint a bűnözők áldozatonként napi 1800 eurót (!) is kereshettek. A nyomozás szerint 2020 óta több mint 100 nő válhatott a bűnözői hálózat áldozatává.

A román és a brit rendőrség egyidejűleg tartott akciója során a bűnözői csoport 14 tagját állították elő. Mobiltelefonokat, kábítószereket, lőfegyvereket, lőszereket, hitelkártyákat és mintegy 60 ezer eurónyi összeget foglaltak le különböző pénznemekben. A művelet során négy áldozatot azonosítottak, őket biztonságba helyezték – tették hozzá.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Oroszország gyűlöletére nevelnek az ukrán tankönyvek

Következő hír

Balhézva nyerne választást az ellenzék?

Related Posts
Total
0
Megosztás