Már az elképzelhetetlen is megtörténhet: Franciaország és Anglia kicsúszhat az államalkotó nemzet kezéből. Nyugaton mintha kezdenének is ebbe beletörődni. Mondanám, hogy meg is érdemlik; amíg az AfD-nek, Le Pennek, Wildersnek nincs hetven százaléka, addig ne is panaszkodjanak – így kezdődik Ungváry Zsolt írása a Mandiner.hu-n, a folytatása alább olvasható.
Az elvi széplelkek, a „másságot” mindig ünneplők és az azonosságot (kivéve, ha nemi vonzalom) undorodva elvetők egyik leghazugabb, de furkósbotként használt vádja, hogy „embereket a bőrük színe miatt” gyűlölnek, vagy velük emiatt előítéletesek. Valójában különböző kultúrák vannak, s az ezekből adódó eltérő viselkedésformák, erkölcsök, értékrendek, vallások azok, amelyek fenyegetést jelenthetnek egy másik kultúrára.
Nem a „bőrszín” alapján viseltetnek egymással előítéletesen a népek vagy közösségek, hanem a számukra nagyon idegen külsőhöz kapcsolnak olyan vélt vagy valós megnyilvánulásokat, amiktől viszont tartanak.
Nyugat-Európába sokfelől érkeztek bevándorlók az elmúlt időkben, de míg ha egy csoport cseh, litván vagy magyar közeledik, nem szorul össze a gyomruk, addig egy csoport arabtól vagy afrikaitól inkább megijednek. Egyébként egy csoport fehér futballszurkolótól vagy fehérekből álló részeg galeritől is, mert viselkedésmódjuk és a korábbi tapasztalatok alapján ők is jelenthetnek veszélyt, függetlenül a bőrük színétől.
Az utóbbi években viszont túl sok rossz tapasztalat gyűlt össze a migránsokhoz köthető atrocitásokkal kapcsolatban, amik újra és újra megerősítést is nyernek, az előítéleteket visszaigazolva. Alig vagyunk túl a kisgyerekeket megkéselő migrációs gyökerű fiatalember rémtettein, két friss angliai videó kering az interneten: mindkettőn csoportosan fellépő muszlimok kergetnek-vernek lincshangulatot idézően egy helybélit.
A migrációnak nem az a legijesztőbb következménye, hogy jelentős kiadásokkal jár. Az átlagemberek szintjén azt a normális környezetet, azt az élhetőséget, komfortot veszi el, ami az otthonunkkal összefüggésben a legfontosabb. Nem a bőrük színe, nem a rájuk fordított pénz, de még csak az sem olyan borzasztó, hogy elveszik a munkahelyeket, mert ezek ügyes politikával kivédhetők, megváltoztathatók és pusztán anyagi kérdést jelentenek. A visszafordíthatatlan, elviselhetetlen következmény az, hogy az ember idegenné válik saját hazájában (iskolájában, városában, megyéjében), a nyugodt hétköznapokat folyamatos izgalom, fenyegetettség, kilátástalanság váltja fel.
Egyszer betörtek a lakásunkba. Nem vittek el túl nagy értéket (ha lett volna riasztónk, annak beszerelése, üzemeltetése a sokszorosába került volna a kárunknak), de az érzés, hogy a legszemélyesebb terünkbe beléptek, megnézték, megérintették a ruháinkat, elloptak számunkra pótolhatatlan tárgyakat, az anyagi veszteségnél sokkal súlyosabb sebeket ejtett. Mi, magyarok nagyon érzékenyek vagyunk arra, ha a szomszédunkban idegenek bukkannak fel, ha az utcán, a buszon, az iskolában hirtelen egyre többen lesznek; mi ugyanis elveszítettük az országunk kétharmadát, mert nem figyeltünk erre eléggé, és ellentétben a győztes nagyhatalmakkal, akik az ilyesmit nem tudják elképzelni, mi igenis ismerjük ennek menetrendjét. Az elképzelhetetlen is megtörténhet: Franciaország és Anglia, Párizs és London is kicsúszhat az államalkotó nemzet kezéből (az utóbbi fővárosnak máris muszlim főpolgármestere van); kérdezzenek csak meg erről egy kolozsvári vagy kassai magyart.
A Nyugat nagyvárosaiban immár mindennaposak az összecsapások, a különböző bevándorlók erőfitogtatásai, a káosz kialakulásának veszélye. Évek óta készülnek a hollywoodi filmek, amelyekben egy apokaliptikus jövőben kiégett, működésképtelenné vált metropoliszokban bűnbandák gyújtogatnak és uralják a teret; a bűnüldözés megszűnt vagy átállt, az egyszeri ember elmenekült vagy napi küzdelmet folytat az életben maradásért. Nem tudom, ezek vajon bekövetkező víziók, vagy egy ideje szándékosan érzékenyítenek-e minket erre, hogy ha majd eljön, ne legyünk túlságosan meglepve.
Mindenesetre a szórakoztatóipar, a média, a politikusok mintha arra játszanának, hogy megágyazzanak ennek a világnak, és aki ellenük dolgozik vagy felhívja a figyelmet a logikusan várható veszélyre, azt ellehetetlenítik, megbélyegzik, kizárják. Ez látszólag még nem a mi problémánk, de ha már látszólag is azzá válik, az egyben azt is jelenti, hogy szinte visszafordíthatatlan lett.
Nyugaton mintha kezdenének is ebbe beletörődni. Mondanám, hogy meg is érdemlik; amíg a Munkáspártra, a CDU-ra és hasonlókra szavazgatnak, és az AfD-nek, Le Pennek, Meloninak, Wildersnek nincs hetven százaléka, addig ne is panaszkodjanak.
