„Fejlődő” ukrán demokrácia

Az ukrán parlament a hét végén úgy döntött, mostantól tilos lesz nyilvánosan játszani orosz zenét. Ukrajna közben az Európai Unióba igyekszik, ahol tárt karokkal várnák a demokrácia és jogállamiság  élharcosai.

Az új ukrán törvény tiltja az orosz állampolgárságú művészek nyilvános fellépését, zeneszámaik lejátszását nyilvános helyen vagy a médiában, valamint az Oroszországból, Fehéroroszországból és „nem a kijevi vezetés ellenőrzése alatt álló régiókból” származó könyvek és sajtótermékek importját, terjesztését és kiadását.

Jariszlav Zseleznyak, a Hang párt frakciójának tagja Telegram-oldalán közölte, hogy a vonatkozó jogszabályokat a törvényhozás felsőháza kétharmados többséggel fogadta el. Az orosz zene tilalmára vonatkozó jogszabály indoklása szerint az agresszor állam zenéi szeparatista érzelmeket kelthetnek a lakosság körében.

Az orosz zene mindemellett vonzóbbá teheti az orosz identitás felvételét, amely az ukrán állam gyengítését szolgálja. A jogszabály alól kivételt képeznek azok az orosz művészek, akik nyilvánosan elítélték az Ukrajna ellen indított orosz hadműveletet, valamint az ukrán állampolgárságot megszerző oroszok, akiknek már nincs orosz állampolgárságuk. Az orosz zenészek egyébként automatikusan feketelistára kerülnek, ezért az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) külön lajstromot fog összeállítani azokról, akikre nem vonatkozik majd a tilalom.

Az UNIAN ukrán hírügynökség közölte, hogy a jelenlegi 35 százalékról 40-re emelik az ukrán nyelvű zenék arányát a rádióműsorokban, illetve 75-re az ukrán nyelvű televíziós műsorok arányát, különös tekintettel a híradókra, elemző és szórakoztató műsorokra.

Hírügynökségek felidézték, hogy az Oroszországból importált könyveket és sajtótermékeket már 2016 óta cenzúrázzák Ukrajnában. A kisebbségek anyanyelvével szembeni korlátozások közismertek, Kijev úgy erőlteti az orszotól nem sokban eltérő ukrán nyelv használatát, hogy közben az ország lakosságának nagy rész vagy nem ismeri azt, vagy újra kell tanulnia.

Ukrajnában a politikai pluralizmus is megszűnt mára, ellenzékinek éls kormánykritikusnak lenni gyakorlatilag hazaárulással ér fel. Enek tudatában feltételezhető, hogy az országból elnenekültek között vannak azok is, akik nem feltétlen hívei a kijevi nacionalista rezsimnek, Zelenszkij elnöknek és az oroszok lakta, Ukrajnától már korábban elszakadt régiók visszaszerzését célzó „honvédő háborúnak”.

Total
0
Megosztás
Total
0
Megosztás