Állásfoglalás a nemzetromboló pedofil „vérvád” ügyében címmel adott ki ma közleményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, alább olvasható:
Bizton mondható, hogy egész erdélyi magyarságunk mély megdöbbenéssel fogadta a múlt héten kirobbantott pedofil „vérvád” alantas híresztelését.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez fűződő viszonya nem felhőtlen. Mindazáltal annak elnökeként elfogulatlanul és egyértelműen elítélem és elutasítom a személyét ért nemtelen rágalmakat. Teszem ezt a közvetett ér
A mondvacsinált vádaskodásokon alapuló botrány kitervelői olyan fajta forgatókönyv szerint járnak el, mely bennünket, erdélyi magyarokat a ’90-es évek elején kiagyalt hungarofób rémtörténetekre emlékeztet.
Joggal várjuk el, hogy a magyarországi felelős politikai közszereplők és a nemzeti közvélemény nemet parancsoljanak a nemzetünket bomlasztó akcióknak és provokációknak.
Nagyvárad, 2025. szeptember 30.
Tőkés László
az EMNT elnöke