Gond van, nem huxit

Az EU-ban marad-e Magyarország? – tette fel kétszer is a kérdést a CNBC amerikai tévécsatorna riportere Szijjártó Péternek a svájci Davosban. A magyar külügyminiszter pedig megnyugtatta, hogy igen, de érzékeltette azt a kétféle törekvést – a globalistát és a nemzetit –, amely Európa átalakításáért harcol. A brit uniós kilépés, a brexit mintájára elképzelt huxitra időről időre rákérdeznek.

Noha a válasz és a hozzá kapcsolódó érvek jól ismertek, az ismétlés a tudás anyja, így egyáltalán nem ártott, hogy ennek az ismert amerikai üzleti csatornának a nézői is az egyik legilletékesebbtől hallhatták a magyar álláspontot. (A forint árfolyammozgásának pedig főleg nem.) Valójában nem is életszerű, hogy egy tagállam csak azért ki akarjon lépni egy szervezetből, mert komoly vitái akadnak azzal, ahogy azt a szervezetet éppen irányítják.

Összehasonlításul: a briteknek – pontosabban a szavazók szűk többségének – nem az EU vezetésével volt gondjuk, hanem úgy, ahogy van, az egészből lett elegük. Magyarországon nem így gondolkodik sem a polgárok, sem az elitek (pártok, gazdasági döntéshozók, véleményformálók) döntő többsége. A magyarok kitartanak Európa mellett – ha ugyanolyan ambivalensen is, mint Kosztolányi írta vagy száz éve, amikor épp a történelmi Magyarországot verték szét a fejünk felett: „Ha mostoha is vagy, viaskodom érted / és verlek a számmal és csókkal igézlek.”

Világosan kell látni ugyanakkor, hogy az EU – a „hivatalos Európa” – igen rossz helyzetben van. A felmérések szerint az európaiak döntő többsége hibáztatja Brüsszelt az energiapiaci állapotokért. A huszonhetekben mindenütt, még a legliberálisabb északi országokban és a leg­oroszellenesebb baltiaknál, lengyeleknél is csak elenyésző kisebbség véli úgy, hogy az uniós szankciók elsősorban Moszkvának ártottak. Az EU vezetőinek hitelességét – egyébként a Magyarországgal folytatott tárgyalásokon is – eközben tovább csökkentette a Katar-gate, az Európai Parlament korrupciós botránya. Ráadásul éppen akkor, amikor a koronavírus elleni vakcinák uniós beszerzésével kapcsolatos kételyek kezdtek már feledésbe merülni.

Ha az EP (balliberális többsége) komolyan vette volna vagy egyáltalán belátná a jelentőségét, hogy a Katar-gate után valódi megtisztulásra lenne szükség – a saját érdekükben is a 2024-es uniós választások előtt –, akkor a készpénzkötegekkel lebukott Eva Kaili alelnöknő helyére nem a leginkább besározódott szocialista frakcióból választotta volna meg az utódját. Ugyanis nem volt elég Kailitól megszabadulni, tiszta lapot kellett volna nyitni. Ezt az alkalmat a luxemburgi szocialista Marc Angel megválasztásával – amelyhez a valamikor jobboldali Európai Néppárt frakciója is asszisztált – az EP elszalasztotta. Angel egyébként büszke melegaktivistaként a szexuális kisebbségek (még több) jogáért harcoló frakcióközi csoport vezetőjeként volt eddig ismert az uniós parlamentben. EP-alelnökké választása biztos remek hír minden érintettnek, mi azonban e hasábokról elsősorban azt várnánk tőle, hogy az uniós korrupció felszámolásán buzgólkodjon majd a nevéhez méltó angyali szorgalommal.

Okunk van az aggodalomra azzal kapcsolatban is, hogy Európa hosszabb távon is rossz irányba tarthat. A globalisták az Európai Egyesült Államok irányába húzzák a szekeret, amit 2021 óta a német kormányprogram nyíltan támogat. Az erős Európa zálogát az erős nemzetállamokban látó szuverenista kormányok (magyarok, lengyelek, olaszok) szerint viszont Brüsszel már így is a tagállamok fejére nőtt. Aligha túlzás, hogy a jövő évi uniós választás e két irányvonalról dönt majd.

Szőcs László / Magyar Nemzet

 

Total
1
Megosztás
Total
1
Megosztás