Kárpátalja: célkeresztben minden, ami magyar

Munkács város után a Munkácsi kistérség magyar falvainak közintézményeiről is eltávolították a magyar nemzeti zászlókat, Fornoson ehhez a városi rendőrséget is be kellett vetni. A magyarországi fenntartású Munkács FC Dercenben működő futballakadémiája épületéről leszerelték a magyar nyelvű táblákat. Továbbá a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez közel álló, köztiszteletben álló magyar intézményvezetőnek is felmondtak Munkácson és a hozzá tartozó falvakban.

Fornoson és Dercenben utasítást kaptak a helyi tanintézetek vezetői (iskola, óvoda) munkácsi feletteseiktől, hogy távolítsák el intézményeik épületéről a magyar nemzeti zászlót. Szerintük rendelet van arra, hogy mostantól nem lehet a közintézményeken más zászló, csak az ukrán. Például Fornoson az óvoda és az iskola faláról még január 13-án délután levették a magyar zászlókat.

A Fornosi Községháza épületén viszont továbbra is ott lobogott a magyar trikolór, amit a városi rendőrség (Municipalna Polícia) négy munkatársa – szemtanúk szerint – az éj leple alatt vett csak le. A szemtanúk beszámoltak arról is, hogy nem dobták el, hanem szépen összetekerték és letették a bejárathoz. Másnap délben megjelentek és ellenőrizték, hogy nem került-e vissza a magyar zászló a helyére. A szomszédos Dercenben ugyancsak lekerültek a magyar zászlók a közintézményekről, a városi rendőrök ugyancsak kijárnak ellenőrizni az állítólagos rendelet betartását.

Munkács város magyar intézményeiről is lekerültek már a magyar zászlók, kivételt csak a nem állami tulajdonban lévő Munkácsy Mihály Magyar Ház jelent, arról még nem tudták levetetni.

Amennyiben valóban van ilyen rendelet, az kizárólag helyi szintű lehet, hisz például a szomszédos Nagylucskai kistérség magyar falvainak közintézményein még most is lengeti nemzeti zászlónkat a szél annak ellenére, hogy ugyancsak a Munkácsi járáshoz tartoznak.

Sajtóinformációk szerint a Munkácsi Kistérségi Tanács nem fogadott el ilyen rendeletet. A Végrehajtó Bizottság egyik tagja szerint ők sem foglalkoztak a magyar zászlók kérdésével.  Amennyiben lenne ilyen rendelet, magasabb szintű jogszabályba ütközne.

Ukrajna törvényei eddig sem tiltották a nemzetiségek szimbólumának használatát, különös tekintettel arra, hogy Kárpátalja magyarlakta településein nem a magyar állam hivatalos címeres zászlaja, hanem a magyar nemzeti trikolór, a piros-fehér-zöld sávos zászlók kerültek kihelyezésre az elmúlt 33 évben is, amelyek eddig nem zavarták az itt élőket és nem sértették az érvényben lévő törvényeket sem, az ukrán állami zászló mellett a békés egymás mellett élést szimbolizálták.

Időközben a Munkácsi kistérségben több nagy tekintélyű, szakmailag elismert, a KMKSZ-hez közel álló magyar intézményvezető kézhez kapta a felmondását.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára arra szólította fel a Munkácsi kistérség helyi vezetőit, hogy azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat. Egyebek mellett úgy fogalmazott: „nem pontosan értjük, hogy a magyarellenes döntések és intézkedések hogyan segítik az Oroszország ellen vívott háborúban Ukrajnát…”

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az EP megint hazudott, ezúttal Szerbiáról

Következő hír

Gond van, nem huxit

Related Posts
Total
0
Megosztás