Hisztiztek a román nacionalisták a parlamentben

George Simion pártelnök a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) teljes frakciójával együtt kivonult hétfőn az RMDSZ-es Csoma Botond beszéde közben a december elseje tiszteletére tartott bukaresti ünnepi parlamenti ülésről.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője történelemhamisítással vádolta meg az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét, aki szerinte azt állította, hogy a románok jogtalanul vették el Erdélyt, amelyik nemcsak a románoké, hanem a magyaroké is. A parlamentben a sajtónak kijelentette: tiltakozásként kivonult az ülésteremből a következetesen irredenta magatartású Csoma beszéde közben a frakcióval együtt.

George Simion sajnálatát fejezte ki, hogy az AUR volt az egyetlen párt, amelyik nem tűrte el az RMDSZ arcátlanságát. Sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a kormánykoalíció tolerálja az RMDSZ-t.

A parlament ünnepi ülésén felszólaló kolozsvári képviselő, Csoma Botond többek között arról beszélt, hogy a magyar közösség Romániában képzeli el a jövőjét, az RMDSZ pedig partner mindazoknak az elképzeléseknek a megvalósításában, amelyek etnikai hovatartozástól függetlenül javítják az állam polgárainak életszínvonalát.

A politikus kijelentette, hogy a francia-német megbékélés példáját követve a különböző közösségeknek joguk van a történelmi események saját szempontjuk szerinti értelmezéséhez, és ennek nem kellene felháborodást kiváltania a társadalom egy részében. „Az erdélyi románok politikai és vallási vezetői nagyon jól tudták, hogy Erdély nemcsak román, hanem magyar, szász és zsidó föld is, és ez tükröződött a gyulafehérvéri nyilatkozat szövegében” – jelentette ki a kisebbik kormánypárt, az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője.

Csoma Botond hangsúlyozta, hogy az RMDSZ megérti december elseje különleges jelentőségét a román nép kollektív tudatában, de emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyarok számára ez a dátum egy bizonytalanságokkal terhelt korszak kezdetét jelentette. „A 21. században a történelmi diadalnak át kell adnia helyét a befogadó szellemben történő együttműködésnek. Ennek érdekében azt javasoljuk, hogy ha új alkotmányunk lesz, akkor abban a nemzeti kisebbségeket államalkotó tényezőként kell meghatározni” – mondta a képviselő.

Csoma Botond beszédét a még az AUR-ból is kizárt Iași megyei szenátor, Diana Iovanovici Șoșoaca végigőrjöngte a tőle megszokott nacionalista hisztéria közepette.

Ma a román kulturális miniszter, a szocialista Lucian Romaşcanu is lereagálta a tegnap történteket, rendreutasítva az erdélyi magyarságot, hiszen „Erdély történelmileg a románok földje”. A gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretet a román állam betartotta és betartja” – hazudta egy Facebook-bejegyzésben, hiszen köztudott, hogy a román nemzetállam több mint egy évszázada nem hajlandó biztosítani a romániai magyarság megígért önrendelkezését és önkormányzását. Romaşcanu hozzátette, hogy a magyarok csak fogják be, mert Románia modellállam a kisebbségi jogok szavatolása terén, az itteni magyar közösségnek ráadásul képviselete van a parlamentben és csaknem minden kormányban benne volt az 1989-es decemberi forradalom óta, az RMDSZ állandó csendestársi és szekértolói szerepére utalva. „Mindezekért a románok és Románia tiszteletet érdemelnek” – jelentette ki a PSD–PNL–RMDSZ-kormány kultuszminisztere.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Minta: Egy cipősdoboznyi szeretet

Következő hír

Egy erős kormány erőtlen éve

Related Posts
Total
0
Megosztás