Február 13-án ünnepli 80. születésnapját Földes László Hobo, a kerek évfordulót a közmédia is megünnepli. Számos műsorban ismerhetik meg a nézők közelebbről a magyar rock- és blues-zene ikonikus alakját és pályafutását.
Hobo a hazai zenei élet meghatározó alakja, a magyar rock- és bluestörténet egyik legismertebb zenekara, a Hobo Blues Band vezetője. Pályafutása az 1960-as évek végén indult, de máig aktívan alkot. Dalszövegei, színházi produkciói és dokumentumértékű könyvei mind maradandó nyomot hagytak a kultúrában.
Az M2 Petőfi Tv ma, február 2-án magyar idő szerint 21:30-kor vetíti a 2024-es Petőfi Zenei Gálát, amelyen Hobo életműdíjat kapott. A születésnapján, február 13-án a Dunán a Tudod, hogy nincs bocsánat – Földes László Hobo József Attila-estje című műsort láthatják a nézők m. i. sz. 22 órától. A XX. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja mély hatást gyakorolt Hobóra, akinek előadásában a költő lírai világát zene és szöveg ötvözésével eleveníti meg, bemutatva azok esszenciáját, érzelmi mélységét és az örök érvényű üzeneteit.
Ugyanezen a napon az M2 Petőfi Tv két műsorában, az Esti Kornélban és a Mit kíván? című műsorban emlékeznek meg a művészről. Az M5 kulturális csatorna Nagyok című portréműsorában és a Kontúr című műsorában készített mélyinterjút a zenésszel, utóbbi február 13-án m. i. sz. 19 órától látható. A Duna World a Hogy volt?! című sorozatba a nézők érdekes háttértörténetekkel, archív felvételekkel és az ünnepelttel is találkozhatnak 15:50-től. A Petőfi rádióban február 13-án a nap előadója Hobo lesz. Február 16-án, vasárnap, m. i. sz. 21 órától a Duna Tv a Kopaszkutya című filmet vetíti.