Érdekes dolog a politika: mit miért mond a politikus, van-e hátsó szándéka stb. Van, ahol a politika csak gazdaság, érdekérvényesítés, pillanatnyi konfliktus-kezelés, hatalomtechnikai játszma. Nálunk filozófia is. Mi szeretjük érteni az életünket, céljainkat: kik vagyunk, hová tartozunk, honnan jöttünk, merre megyünk.
Orbán Viktor rendszeresen foglalkozik ezekkel a témákkal is, folyamatosan keresi, őrlődik, meg akarja érteni a mozgatórugókat, válaszokat keres az aktuális problémákra éppen úgy, mint a lét- vagy a nemzet nagy sorskérdéseire. Idei tusványosi beszédében – sok egyéb lényeges dolog mellett – felbukkant egy szó, amely azóta is lázban tartja a honi közéletet. Megoszlanak a vélemények, vajon a faj, fajkeveredés kifejezést mennyire tudatosan használta a kormányfő, esetleg gumicsontnak szánta-e, másról próbálva ezzel elterelni a figyelmet. Mind hívei, mind ellenfelei nézőponttól és vérmérséklettől függően estek neki a szöveg elemzésének.
A tízmillió fociedző, virológus és hadászati szakértő országában rögtön reagáltak a „biológusok”, miszerint egyetlen emberi faj létezik. Igaz, hiszen a földgolyón élő bármely két ember – fontos kiegészítés: kizárólag egy férfi és egy nő!!! – szaporodni képes utódot tud létrehozni. A kifejezést azonban sem a kormányfő, sem a média, sem a politikum nem biológiai értelemben használja. Tetszik vagy sem, a köznyelv lazább, mint a tudományos zsargon. Mongol helyett tatárjárásról, Egyesült Királyság helyett gyakorta Angliáról beszélünk, a súlyunkat sokalljuk, noha a tömeggel van probléma, a négyzethálós füzetet pedig mindenki kockásnak hívja.
A fajkeveredésről folytatott diskurzus csak Európában problematikus, aminek vannak bizonyos történelmi előzményei. A nyugati világban ez tabunak számít, ami a világ többi részét egyébként nem különösebben érinti meg: mindenütt zajlanak törzsi-faji-etnikai háborúk és üldözések, csak nem csatolnak mellé filozófiai tanulmányokat. (Nota bene: a nyugat orosz-ellenes intézkedései – a gazdasági-politikai-kulturális-sport szankciók – szintén az etnikai kirekesztés példái.)
A kultúrák szinte mindenütt rasszisták, de csak Európában fejlesztettek ki ebből egy önostorozó, önbüntető mechanizmust. Ha egy ázsiai, afrikai fel is rója újabban a rasszizmust az európainak, az az európaiak saját gondolatfolyamára ül fel. Magától egy japánnak vagy egy kongóinak nem jutna az eszébe.
A koreaiak, japánok be sem engedik az idegent, jellemzően a vegyes házasságok Európába költöznek, ahol ezt jól tolerálják. A fekete bőrűek is kivetik a fehéreket (ld. pl. Dél-Afrika fehérellenes rasszizmusát, vagy a New York-i Harlem negyedet), de cigány közösségben éppen úgy ferde szemmel néznek egy nem cigányra, mint fordítva. A zsidó vallás évezredek óta tiltja a nem zsidókkal kötött házasságot.
A rasszizmus ősi, belénk épült attitűd, amit legjobban az utódokkal kapcsolatban érhetünk tetten. Mindenki ismeri a helyzetet: gyerek születik a családban, és a rokonok rögtön azt kezdik vizslatni, kire hasonlít. Nagymamára, Jenő bácsira, szegény Icu nénire, a szeme tisztára az anyja, a testalkata pont, mint az enyém. Büszkeség, ha felfedezzük saját vagy szeretteink vonásait a gyerekben. Senki sem örül viszont, ha a gyerek eltérő, más, idegen. Alapvető vágyunk, hogy a hozzánk hasonlókkal legyünk együtt. A hasonlóság érdem, a különbözőség hátrány. Mindenütt.
A gond ott van, hogy a nyugatiaknak ez mindjárt a felsőbbrendűséggel kapcsolódik össze. Ők egyszerűen így gondolkodnak: aki nem olyan, mint én, az nálam gyengébb, hitványabb, leigázandó. Mi magyarok a más fajtában egyszerűen a tőlünk eltérőt látjuk. Nem akarunk olyanok lenni, mint ők, és azt sem akarjuk, hogy ők olyanok legyenek, mint mi. Nem alá-fölé, hanem szigorúan mellérendelésben gondolkodunk. Nem az uralkodás, hanem a függetlenség jut eszünkbe először.
Hagyjanak minket békén, és mi is békén hagyjuk őket. Tartozzanak bármely fajhoz, etnikumhoz, beszéljenek bár az emberek vagy az angolok nyelvén…
Ungváry Zsolt / Vasárnap.hu