Keleten a helyzet változatlan – megrekedtek a frontvonalak

Elég egy pillantást vetni a térképre ahhoz, hogy lássuk, a tavaly februári orosz villámháborús terv kudarca óta a harcok ismét a keleti területekre összpontosulnak, de a frontvonalak csak nagyon lassan mozdulnak – olvasható a Magyar Nemzetben.

Az oroszok minimumstratégiai célkitűzéseiknek csak egy részét teljesítették: a 2014-ben annektált Krím-félsziget szárazföldi összeköttetése és ezáltal vízellátása megvalósult, az ukránokat elvágták az Azovi-tengertől, ellenben a hivatalosan is Oroszország részének tekintett területeket, köztük a Donbaszt nem sikerült elfoglalni, sőt megtartani. Viszont az őszi ukrán ellentámadás győzelmei – az északi Harkov és a déli Herszon visszafoglalása – után a kezdeményezés most ismét az oroszoknál van. Kérdés, hogy meddig és mire mennek vele.

Az enyhe télnek és az erőforrások feltöltésének köszönhetően a sokat emlegetett „tél tábornok” végül nem hozott különösebb fejleményt a háborúban. Év elején az oroszok újabb offenzívát indítottak, amelynek jelképes győzelme volt a Szoledár melletti áttörés. Habár egyes várakozások szerint ez megágyazott volna Bahmut meghódításának, egy hónap távlatából már látszik, hogy ez nem történt meg, az ukránok még tartják magukat a rommá lőtt városban. Várhatóan előbb-utóbb elesik – Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője szerint legkorábban március-áprilisban –, ezután fordulhatnak rá a jóval nagyobb és jelentősebb Kramatorszkra és Szlovjanszkra. Közben az oroszok harapófogó-szerűen támadnak délről Vuhledar, illetve északról Liman irányából.

Összességében elmondható, hogy a tüzérségre alapozó, gyakran „klopfolóként” vagy „darálóként” jellemzett orosz előrenyomulás rendkívül lassú: bizonyos szakaszokon alig 30-50 kilométert haladt egy év alatt. Jelentések szerint munícióhiány miatt a tüzérség intenzitása csökkent, a korábbi napi hatvanezer lövedéknek már csak harmadát lövik el. Nagyobb szerepet kap a gyalogság – amelyből oroszlánrészt vállalt a Wagner zsoldoscsapat –, emiatt viszont (mindkét oldalon) irtózatosak a veszteségek, nyugati források orosz oldalról 60 ezer halottról és 200 ezer sebesültről számolnak be. A hátországi rakétatámadások is sokkal ritkábbak, az ukrán kritikus infrastruktúrát nem sikerült megsemmisíteni. Ugyanakkor az ukrán embervesztség kétszerese-háromszorosa lehet az oroszénak.

Várakozások szerint az ukránok tavasszal akár ellentámadásba is lendülhetnek. Ennek valószínű iránya lehet Zaporizzsja, amivel kettévághatnák a megszálló erőket – bár ennek természetesen az oroszok is tudatában vannak. Jelentős hatása lehet a harcok alakulására, hogy a beígért nyugati fegyverek, köztük a harckocsik, a nagy hatótávolságú tüzérség és a légvédelem mikor lesznek bevethetők a fronton.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Bigétől nem tudják behajtani a büntetést

Következő hír

Pofátlan tilitoli a román igazságszolgáltatás csúcsán

Related Posts
Total
0
Megosztás