Mit csinál annyi román a Közel-Keleten?

Továbbra is kedélyborzoló találgatások folynak arról, hogy miért kell most több ezer román állampolgárt úgymond kimenekíteni a háborús zónából, mit is kerestek ők a Közel-Keleten, mióta tartózkodnak ott, mivel foglalkoznak és miből élnek. Még arról is ellentmondásosak az adatok, hogy hány vannak a veszélyes övezetben.

Ilie Bolojan román miniszterelnök – akit kollokviálisan csak Bolovanként emleget a nép, ami magyarul kődarabot jelen – tegnap este azzal dicsekedett, hogy a bukaresti hatóságok eddig több mint ezer, a Közel-Keleten rekedt román állampolgárt szállítottak haza az evakuáló, illetve az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusa keretében megszervezett járatokkal, és további járatok előkészítésén dolgoznak.

Ezzel szemben az ellenzék és a kormánykritikus sajtó helyi beszámolókra alapozva állítja, hogy kaotikus a Perzsa-öbölbeli román állampolgárok helyzete és repatriálásnak ügye. Arról viszont nem nagyon beszélnek-írnak, hogy mi is fed a „román állampolgárok” kifejezés ez esetben, közülük hányan valóban románok, hányan élnek már évek óta az öbölben és környékén, és közülük hánynak van „menet közben szerzett” román és vagy állampolgársága.

A román kormányfő azt mondta, hogy az állami költségvetésből, illetve uniós alapokból finanszírozott evakuáló járatokon előnyt élveznek az úgymond kiszolgáltatott csoportokhoz tartozók. De mivel ezek kapacitásánál sokkal többen kértek segítséget a hazajutáshoz, a kereskedelmi járatok számát is növelni szeretnék. Jövő héttől több kereskedelmi járat indul Bukarestbe az Egyesült Arab Emírségekből – ígérte Bolojan, ezzel be is vallva, hogy olyanokat is közpénzen kell hazahozni, akik saját önszántukból és a saját zsebükre utaztak el melegebb éghajlatra a romániai télből.

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint a közel-keleti konfliktus által érintett román állampolgárok közül mintegy 14 ezren kérték a román hatóságok segítségét a hazajutáshoz. Mint közölték, csak az Egyesült Arab Emírségekben 400 elsőbbséget élvező esetről van szó. Ezt cáfolja egy külügyi tisztségviselő, aki a nyugati sajtónak azt nyilatkozta, hogy konkrétan csak háromezren kérték a repatriálásukat. A többiek csak érdeklődtek a lehetőségek felől a konzuli szolgálatoknál, de intézkedést nem kértek. Ráadásul a bukaresti külügy igazmondását az is megkérdőjelezi, hogy a konzuli szolgálatok 16 ezer kinti román állampolgárról tudnak. De valójában senki sem tudja, hogy hányan vannak és mit csinálnak ott. A „hivatalos” verzió szerin zömük vendégmunkás a gazdag olajmonarchiákban, kisebb részük „vakációzó turista”.

A külügy adatai szerint a román állampolgárok közül mintegy ezret a román hatóságok segítéségével sikerült hazaszállítani, 500-an pedig maguk oldották meg a hazajutásukat. Az előbbiek között főleg az Izraelben tartózkodottakról van szó.

Közben az Irán ellen indított imperialista agresszió egyre fokozódik, az Izrael által felbújtott USA durva légicsapásokkal támadja a perzsa ország olajiparát, atomenergia-létesítményeit és infrastruktúráját, sokezer civil áldozattal járnak a bombázások. A zsidó állam is lövi rakétákkal Iránt, miközben háborút indított északi szomszédja, Libanon ellen is. Az iráni hadsereg szórványos ellencsapásokkal próbálja megnehezíteni a támadók dolgát, ezek többnyire az öbölbeli amerikai bázisokat veszik célba. Elemzők szerint az eszkalálódás beláthatatlan veszteségeket és kimenetelt jósol.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A székely szabadság napjához közeledve

Következő hír

A háborúnak, az ukrán zsarolásnak és a tiszás gyűlölködésnek is megálljt kell parancsolni

Related Posts
Total
0
Megosztás