A Funky Citizens nevű civil szervezet megrendelésére az INSCOP Research közvélemény-kutató nemrég szociológiai felmérést végzett. Ennek egyik közzétett adata szerint Romániában erősödött a nacionalizmus.
2022-ben még a válaszadók 65,7 százaléka közölte azt, hogy a vallásos értékeket és a tradicionális családmodellt képviselő nacionalista államfőre adja a szavazatát. A mostani felmérésben ugyanez az arány már 69,1 százalék. Mindez annak ellenére, hogy szintén az idézett felmérések szerint a román társadalom időközben Európa-, EU-, illetve NATO-barátabb lett.
A nacionalizmus Janus-arcú fogalom. Ianus (Janus) – akit az ősidőkben az istenek apjának is tartottak – a római mitológiában az átjárások és kapuk, a be- és kijárás, a kezdet és a vég védőszelleme. Kétarcúként ábrázolták, így Janus-arcúság alatt gyakran kétarcúság értendő.
A közvélemény-kutatók által közzétett adatok kapcsán bennem felmerült a kérdés: vajon a válaszadók hány százaléka volt/van tisztában a nacionalizmus Janus-arcúságával, a kifejezés jelentéstartalmának kétféleségével? Mennyien tudták/tudják, hogy a felmérés keretében pontosan miről is nyilvánítottak véleményt?

Lássuk a magyar és a román értelmező szótárak újabb keletű meghatározásainak legelfogadottabb téziseit.
MAGYAR ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRAK
Nacionalizmus: 1. Politikai irányzat, álláspont, ami a saját nép szeretetét, az iránta való hűséget túlzott mértékben a legfontosabb elkötelezettségnek és értéknek tekinti. Ez egyoldalú nemzeti elfogultsághoz, más nemzetek, népcsoportok alacsonyabb rendűnek tekintéséhez, azok akár erőszakos elnyomásához vezethet. 2. A nemzeti azonosságtudatot erősítő, illetve erre törekvő szemlélet, magatartás.
DICȚIONARE EXPLICATIVE
Naţionalisme: 1. A saját nemzeti sajátosságok és hagyományok iránti szeretet, ragaszkodás. 2. A nemzeti jogokat és törekvéseket néha túlzott mértékben védelmező politikai doktrína. 3. Az elszigetelődést, valamint a különböző népek közötti bizalmatlanság és gyűlölet fenntartását célzó ideológia és politika. Hajlandóság minden olyasminek a túlértékelésére és túlbecsülésére, ami a saját nemzethez tartozik.
A meghatározások közül a magyar nyelvűek első helyen a negatív, a túlzottan önző, az elítélendő, a „rossz” nacionalizmussal foglalkoznak, és csak ennek aránylag bővebb leírása után tudatják (röviden), hogy de azért létezik egészséges, dicséretes, „jó” nacionalizmus is. A román nyelvű meghatározások esetében viszont a sorrend fordított. Felmerül a kérdés: vajon ebben az esetben mit takar a nacionalizmus Janus-arca? Vajon a szó hátterében csapdaként meghúzódó különbözőségekből adódóan látja a románok többsége inkább pozitívumnak, a magyarok többsége viszont inkább negatívumnak azt, ha valaki (a szó általános értelmében) „nacionalista”? Vagy az INSCOP-felmérés eredménye annak tudható be, hogy a válaszadók helyeslik, illetve legalább hallgatólagosan elfogadják a Romániában élő nem románok negatív megkülönböztetését? Például ahhoz hasonló módon, ahogy az a hitleri nemzetiszocializmusból ihletődött ceauşescui nemzetikommunizmus idején történt. Amikor a bukaresti hatalom a zsidók és a németek túlnyomó többségét árucikkek módjára eladta, vagy emigrálásra szorította, a magyarokat, cigányokat, törököket stb. pedig – potenciális embervásárlók híján – szándékosan úgy kezelte, hogy e nemzeti kisebbségek tagjai minél nagyobb számban hagyják el az országot. Látszólag „önként…”
Boros Ernő