Nem a politikusok mondtak le, hanem a szakember

Lemondott Illés Ildikó, Maros megye magyar főtanfelügyelő-helyettese, akit a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése késztette erre a lépésre. A politkujsok egymásra mutogatnak.

A pedagógus tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: 18 éve próbálta intézni a Maros megyei magyar nyelvű oktatás ügyeit, és a katolikus iskola újraalapításának ismételt ellehetetlenítése késztette a lemondásra. Az iskola harmadik megalapításának az önkormányzat által elfogadott szándéknyilatkozatát szeptember 8-án egyhangúlag negatívan véleményezte a tanfelügyelőség igazgatótanácsa, mely előzőleg az oktatási minisztérium jogi osztályának a véleményét is kikérte a dokumentumról.

Tehát a román koalíciós kormány – amelynek alkotó tagja az RMDSZ – oktatási szaktárcája nem támogatta a teológiai líceum újraalapítását, miközben az RMDSZ-es többségű marosvásárhelyi önkormányzat erre tett kísérletet. A bukaresti minisztérium meghosszabbított karja, a Maros Megyei Tanfelügyelőség jobbnak látta a felsőbb hatósághoz igazodni (ehhez tartotta magát a helyettes tanfelügyelő is), szembe menve a helyiek szándékával. Miközben RMDSZ helyi vezetői képviselői váltig állítják, hogy jelenleg nem a marosvásárhelyi önkormányzat térfelén „pattog‟ a katolikus iskola újralapításának labdája, mivel szerintük az ARACIP-nek (az oktatás minőségét felügyelő ügynökség) kell lépnie, ami szintén egy központi állami kormányintézmény. Erre jött Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes televíziós nyilatkozata, miszerint az ügyet önkormányzati szinten kell megoldani. „A helyi önkormányzatnak nehéz lesz a római katolikus iskola ügyét sikerre vinni, miután a Maros megyei tanfelügyelőség elutasította annak újbóli létrehozását‟ – fogalmazott. Kifejtette, az iskola újraalapításáról korábban a koalícióban is beszéltek, de a labda igenis az önkormányzat térfelén pattog…

Ez a fajta ügykezelés, tilitoli, egymásra mutogató „érdekvédelem és közképviselet” jellemzi a romániai magyar politikát jóideje. A vásárhelyi katolikus tanintézet bejegyzési folyamatát is azért kellett augusztus végén immár harmadik alkalommal újraindítani, mert a román legfelsőbb bíróság május 3-án kimondott jogerős ítéletében érvénytelenítette a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet. Az iskola a római katolikus egyház épületeiben folytatta a működését, és kezdte el szeptember elején az új tanévet, de ehhez a Bolyai Farkas Gimnázium biztosította számára a jogi keretet. A 2014 óta működő iskolát azért kellett 2018-ban miniszteri rendelettel újra létrehozni, mert korábbi létrehozásában a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) törvénytelenséget látott, hiszen azt pártpolitikai alkuk előzték meg, a törvényes előírások megkerülésével.

Az évek óta tartó „játszmának” – amelynek velejárója volt a vásárhelyi oktatók, szülők, sőt diákok meghurcolása, vegzálása – most egy gyalogáldozat lett a legújabb epizódja: a helyettes megyei főtanfelügyelőnek, Illés Ildikónak kellett lemondania, nem Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek, nem Kallós Zoltán tanügyi államtitkárnak, nem Szabó Ödönnek, az RMDSZ oktatási szakpolitikusának…

Total
1
Megosztás
Total
1
Megosztás