Ünneplők és mocskosozók

A „slimfis szekértoló” a Hősök terén körülbelül ötvenezer ember előtt szónokolt. A Békemenetről koppintott „Nemzeti meneten” a Tisza-vezér rendszerváltást hirdetett, bevezetné a brüsszelizmust.

Hogy a tegnapi volt-e minden idők legnagyobb Békemenete, nem kizárt, de hogy újra több százezren voltak a Fidesz ünnepi rendezvényén, az szemüveg nélkül is látszott. A gigantikus tömeg a Kossuth teret és az Alkotmány utcát is csurig megtöltötte. Nem épp így fest egy ország, ahol állítólag kormányváltó hangulat uralkodik. Megrázó volt, ahogy a színpadon álló, könnyeikkel küzdő ötvenhatos hősöket tapsolták a nézők, s közben, a szabadságharc tiszteletére nemzeti színű csíkot húzó Gripen-kötelék húzott el a fejük fölött.

Orbán Viktor arról beszélt: az idegen hatalmak mindig föl akarták számolni a nemzeti öntudatunkat, el akarták hazudni a múltunkat, ezért kellett fellázadni ellenük, és ezért kell ezt megtenni újra, amikor ők akarják eldönteni, hogyan éljünk. Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet, amelynek révén hazánknak tizenhat éve nemzeti kormánya lehet. Nyugat-Európa sok országa mindent megadna, ha ők is migráns- és genderpropaganda-mentesek lehetnének. Eközben Brüsszel háborúra készül, létrehozták a „hajlandók szövetségét”, ami valójában azt jelenti: hajlandók maguk helyett másokat elküldeni meghalni. Hadisarcot fizettetnének velünk, begyömöszölnék Ukrajnát az unióba. A háború számukra nem szenvedés, csupán befektetés. Mi csupán egy dolgot kérünk: hagyjanak minket békén, a hagymázas álmaikat ne akarják ránk tukmálni! – húzta alá a kormányfő.

– Hiába rikoltozzák az árulók, hogy szlává ukrájinyi, csak annyit válaszolunk rá: dicsőség Magyarországnak! – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint Brüsszel ma nem segítség, hanem veszedelem, mert háborúba rántana mindenkit. Nem lehet megegyezni velük, mert csak a behódolást fogadják el. Ezért az unióra igent, Brüsszelre viszont nemet mondunk. Brüsszel bábkormánya migrációs paktumot, adóemelést, nyugdíjadót, a családtámogatások megcsonkítását, a rezsicsökkentés eltörlését hozná el. Ahogyan a birodalom ötvenhatban megtalálta a maga pufajkásait, ma is megvannak a brüsszeli mesterterv slimfis szekértolói – tette hozzá a kormányfő.

Nevezett „slimfis szekértoló” a Hősök terén körülbelül ötvenezer ember előtt szónokolt. A Békemenetről koppintott „Nemzeti meneten” a Tisza-vezér rendszerváltást hirdetett. Eszerint a mostani demokrácia helyett bevezetné a brüsszelizmust. Továbbá föl volt háborodva, ­amiért nem beszélhetett a Műcsarnok lépcsőjéről, ahonnan 1989-ben Orbán Viktor hazazavarta a szovjeteket. Nem beteges? Folyton annak az embernek a lába nyomába próbál tapodni, akit 2024 februárjáig hozsannázott, azóta viszont köpköd. A szektajelleg most is megvolt, ahogyan a tömeg hipnózisban üvöltötte utána: „Ruszkik, haza!” Meg: „Elég volt!” Például a félelemből. (Erről azért Varga Judit mesélt már.) A Zsolti bácsizós rágalomkampányt toló Magyar azt ecsetelte, nem engedik, hogy becsületes embereket lejárassanak. (Itt azt vártam, Hunyadi Mátyás szobra hátulról fejbe kólintja.) Majd az áruló fölidézte, ötvenhatot idegen vas és magyar árulás fojtotta el. Továbbá a nép akkor is a vezetők bíróság elé állítását akarta. Mondja ezt az, akinek az irháját (mentelmi jogát) Brüsszel óvja. Ezeknél már csak az volt viccesebb, amikor a magyarok békés összefogásáért kért 56 másodperces csendet mocskos fideszezéssel zárta a tömeg. „Finom” csapat. Majd azt üvöltötték: áradjon a Tisza. Hiszen az köztudottan jó, amikor a fékevesztett folyam százezrek otthonát elmossa. Annyiból persze pontos a szlogen: ők is mindent letarolnának.

Kivéve, ha áprilisban megsuhintjuk tollainkat, miként Orbán Viktor javasolta. Ahogy szoktuk.

Pilhál Tamás / Magyar Nemzet

 

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Keresztúri karate – 40.

Következő hír

Lebukott a finánc

Related Posts
Total
0
Megosztás