Boldogult M. Kiss Sándor történész nyilatkozta egy interjúban: a történész nem politizál. Aki mégis ezt teszi, az lenullázza magát, hiteltelenné lesz. Kollégája, a túlmozgásos Ungváry Krisztián a jelek szerint más véleményen van, nem először. Nemrégiben a Válasz Online hasábjain irodalompolitikai témában próbálta meggyőzni az olvasót. Egy ember, aki attól érzi magát irodalomtörténésznek (is), hogy „költői kérdéseket” tesz föl: „Mit tegyünk Wass Alberttel, akinek munkáit tagadhatatlanul sokan olvassák Magyarországon?” Mindjárt válaszolt is a nyitókérdésre: „Szerencsére egy mű értékét nem többségi szavazás adja. Az érték nem a népszerűség mértékétől, hanem az ehhez értő szakemberek ítéletétől függ. Az állami kultúrpolitikát elsősorban ennek kellene meghatároznia.”
Az „ehhez értő szakemberek” pedig – Ungváry szerint – azok, akik úgy tartják, hogy Wass Albert egy tehetségtelen senki. Vita eldöntve. Mint a hajdani népbírák: ítélnek elevenek és holtak fölött, megmondják, ki a jó író Magyarországon, és ki nem. Sőt azt is, egyáltalán ki lehet író. Innen már az ítélet indoklása következik. Ungváry Krisztián úgy véli, a NER ideológiájához nem kellene már asszisztálnia az országnak. Háborgása onnan indult, hogy nemrég kiállítást rendeztek Wass Albert Magyarországra érkezett írói hagyatékából, és őt meglepte, hogy vannak még, akik azután is felvállalják ezt a „kínos tárlatot”, miután befellegzett a NER-nek. „Boldogabb helyeken csak a politikai alvilág vállalkozik arra, hogy az ilyen szerzőket vonatkoztatási ponttá tegye. A magyar állam tizenhat éven át szisztematikus kútmérgezést követett el a magyar kultúra ellen.” (Az embernek van egy olyan érzése, hogy Ungváry jó pontot szeretne valakitől…)
Ungváry egyszerűsít: Wass Albert antiszemita és nem túl értékes szerző, ráadásul teljesen elszigetelődött az emigrációban. Punktum. Emlékét csak szélsőjobboldali hungarista körök ápolják. Magára valamit adó demokrata semmiképpen.
Rádöbbenve „hungarista” mivoltomra, elgondolkodom…
A rendszerváltásig alig tudtunk valamit Wass Albertről. Sokan még a nevét sem ismerték, regényeit, verseit az akkori kultúrpolitika gondosan elrejtette előlünk. A Rákosi- és a Kádár-kor cenzorai, Révai József, Aczél György valósággal rettegtek az erdélyi írótól. Akárcsak Nyírő Józseftől, Tormay Cécile-től, Szabó Dezsőtől. (Bezzeg az ÁVH-s Berkesi András köteteitől rogyadoztak a hazai könyvesboltok polcai.)
Wass Albert szigorú indexen volt, mert nem félt kimondani a véleményét a kommunizmusról, a megcsonkított hazáról. Tetten ért, nevén nevezett mindent és mindenkit, ami/aki eltaposta az igazat. Sosem titkolt antikommunista nézetei miatt el kellett hagynia a másodjára is elcsatolt Erdélyt. Bár szűkebb hazája egész munkásságában nyomot hagyott, életének nagyobbik felét kényszerűségből idegenben töltötte. Távollétében Romániában halálra ítélték, amiért kendőzetlenül írt a történelmi Magyarországot megkurtító kleptomán hatalomról. Szülőföldjének hivatalossága ma is háborús bűnösnek tartja.
Az „antiszemita és nem túl értékes” Wass Albert szuggesztív látásmódja engem lenyűgözött. Úgy ír a havasok világáról, elmúlásról és megújulásról, saját fájdalmáról, hogy abban egyszerre van jelen a történelem és a históriát átélő ember. Szellemének gyújtóereje a szívekhez szól. Könny szökik az olvasó szemébe, mikor a Hargitáról mesél, a Mezőség tájait rajzolja. Maga Babits Mihály méltatta Baumgarten-díjjal 1934-ben, jóllehet könyvei idehaza csak a rendszerváltás után jelenhettek meg.
Másfél évtizeddel itthoni „amnesztiája” után már a legkedveltebb magyar írók közé sorolják, A funtineli boszorkány egy 2005-ös felmérés szerint a tizenkét legnépszerűbb honi regény egyike. Ebben írja: „Ne rázzuk a fejünket gőgös fölényességgel, s ne rángassuk közömbösen a vállunkat, hogy az önbírálat kellemetlen terhét lerázzuk: mi magunk is felelősek vagyunk ezért a világért…”
Élete alkonyán haza kívánt térni, állampolgársági bizonyítványt kért, ám Kuncze Gábor belügyminisztériumától csak egy megalázó ideiglenes fecnit kapott. Két évre rá negyedszázada – önkezével vetett véget életének. Idegen földön, kilencvenévesen. E verssorát talán búcsúnak szánta: „S utolsó jussomat, a Szót, / ezt a szent, tépett lobogót / kitűzöm fent az ormokon / s a csillagoknak meglobogtatom!”
Lassan mondom, hogy Ungváry Krisztián is megértse: Wass Albertet nem adjuk!
Pilhál György / Magyar Nemzet
Ungváry 2016. október 23-án a Kossuth téren sípolva tüntetett Orbán Viktor ellen, mire kapott egyet a fejére azoktól, akik inkább a miniszterelnök emlékbeszédét hallgatták volna
