Zajlik a népszavazás Ukrajna keleti régióiban

Tegnap elstartolt az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló referendum Ukrajna oroszok lakta azon régióiban, ahol Vlagyimir Putyin a héten népszavazást hirdetett.

Öt napig tartó népszavazás kezdődött pénteken reggel a Donyecki Népköztársaságban és a Luganszki Népköztársaságban, valamint Herszon régióban és Zaporozsje régió felszabadított területein – írta a TASZSZ hírügynökség. Az első szavazóhelyiségek az orosz Távol-Keleten, majd Szibériában nyíltak meg az érintett területek oda menekült lakosai számára. Oroszországba ugyanis csak a háború kezdete óta több mint hárommillió embert evakuáltak a konfliktuszónából a védelmi tárca szerint.

Biztonsági okokból személyes szavazás mind a négy régióban csak a zárónapon, szeptember 27-én lesz, fokozott óvintézkedések mellett, addig mozgóurnás szavazással vagy a szomszédos területeken lehet majd voksolni.

A Donyecki Népköztársaság 450 szavazóhelyiséget nyit meg a területén, több mint kétszázat Oroszországban. A Luganszki Népköztársaságban ez az arány 461/201. Zaporozsje megyében 394 hazai és 85 külső szavazóhelyiség lesz: Oroszországban, valamint a többi három, referendumot tartó régióban. Herszon megyében nyolc területi és 198 körzeti választási bizottság alakult, de a helyi lakosok a Krímben, Moszkvában és számos más orosz városban is szavazhatnak.

Az orosz hírügynökség összesítése szerint a donyecki régióban potenciálisan másfél millió, Herszon megyében 750 ezer, Zaporozsje megyében pedig félmillió ember adhatja le szavazatát. A Krími Köztársasági Politikai és Szociológiai Kutatóintézet telefonos felmérése szerint a Donyecki Népköztársaságban a válaszadók 86, a Luganszki Népköztársaságban 87, Zaporozsje megyében 83, Herszon megyében pedig a 72 százaléka fejezte ki szavazási szándékát.

A Donyecki és a Luganszki Népköztársaságban a szavazólapokat csak oroszul nyomtatták ki, Herszon és Zaporoszje megyében pedig két nyelven, ukránul és oroszul. Mind a négy régió közölte, hogy külföldi megfigyelőket vár az eseményre, amelyen az orosz Központi Választási Bizottság és az orosz parlament összes frakciója képviselteti magát.

Az ukrán fegyveres erők tüzérségi támadásainak és provokációinak veszélye miatt a régiók fokozott biztonsági intézkedésekkel, a helyi szervek mellett az orosz nemzeti gárda bevonásával készülnek a népszavazások idejére.

Vezető nyugati hatalmak előre jelezték, hogy a népszavazás eredményét nem fogják elismerni, ugyanúgy, ahogy az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krímben megtartott referendumét sem tették. Ettől még a Krím de facto visszatért oda, ahová 1954-ig tartozott, amikor is Hruscsov odaajándékozta Szovjet-Ukrajnának.

Az állami Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) felmérése szerint a 2014-ben Ukrajnától elszakadt Donyecki és Luhanszki Népköztársaság Oroszországban tartózkodó lakosai körében 84 százalékos a részvételi hajlandóság, és a potenciális szavazók 95 százaléka kívánja azt, hogy régiója Oroszország részévé váljon. Három százalék szeretné, ha az entitások független államok lennének, két százalék pedig nem tudott véleményt mondani.

Total
1
Megosztás
Total
1
Megosztás