Mentelmi jog a bűnözőknek

Szeptember 23-án ülésezett az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI), amikor is több EP-képviselő, köztük Magyar Péter, Dobrev Klára, valamint az olasz Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztéséről is szavaztak. A titkos szavazás során a balliberális többségű testület nem javasolta a mentelmi jogok kiadását egyik EP-képviselő esetében sem.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök így reagált Magyar Péter megvédéséről: „Szégyen, gyalázat, ilyen a rendszerváltás óta nem volt: kedden Brüsszelben bebizonyosodott, hogy az ellenzék vezetője Brüsszel fogott embere.”

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport vezetője szerint az Európai Parlament egyértelmű üzenetet küldött: ha valaki Brüsszel politikai bábja, akkor lopást, botrányt és törvényszegést is büntetlenül megúszhat.

Mint ismert, Magyart lopással, garázdasággal, költségvetési csalással és rágalmazással, Dobrevet becsületsértéssel, Salist pedig az Antifa nevű szélsőbaloldali terrorszervezet tagjaként elkövetett erőszakos cselekményekkel vádolják a magyar hatóságok, de nem indíthatnak ellenük eljárást, amíg EP-képviselői mentelmi joguk védi őket. Ennek felfüggesztéséről nem a fent említett 25 tagú szakbizottság, hanem az Európai Parlament dönt, így most a JURI-ban arról szavaztak, hogy javasolják annak a felfüggesztését, vagy sem. Az EP legközelebb két hét múlva, október 6–9. között fog plenáris ülést tartani, így vélhetően a végső döntést is ekkor fogják meghozni, de a szakbizottság javaslatait általában jóváhagyják.

Magyar

Alább a kiváló budapesti publicista, Ungváry Zsolt írása olvasható ebben a témában, ami  Amikor jó dolgot rosszra használnak – mentelmi jog a bűnözőknek címmel jelent meg a Vasárnap.hu portálon:

Én a mentelmi jogot jó dolognak tartom. Egy képviselőt éppen azért hívnak így, mert mások – a választói – helyett megtehet dolgokat, élvez bizonyos kiváltságokat, amik az átlagember számára nem adottak.

A hatalom ellenőrzése, a törvénytelenségek és politikai bűnök feltárása érdekében néha keményen kell fogalmaznia vagy radikálisan cselekednie. Ahhoz, hogy ilyenkor is bátran léphessen és ne folyton Damoklész kardjaként függjön fölötte az ítélet réme, szükséges a más elbírálás.

Ezt a mentelmi jogot azonban kizárólag a köz javára, az igazságtalanságok kiküszöbölésére, a visszaélések felderítésére használhatja. Ilyen eset volt például, amikor Révész Máriusz kérdőre vonhatta az azonosító nélkül a megemlékező tömeggel kegyetlenkedő rendőröket 2006-ban, és hogy őt akkor és ott, képviselői igazolványának felmutatása ellenére bántalmazták, az a rendszerváltás utáni magyar történelem egyik legvérlázítóbb esete volt. Mindezért az akkori miniszterelnököt, Dobrev Klára férjét terheli az első számú felelősség.

Az Európai Parlament Jogi Bizottsága (JURI) kedden tárgyalt mentelmi ügyekről, amiben háromszorosan is érdekeltek voltunk. Dobrev Klárát egy rágalmazási, Magyar Pétert két rágalmazási és egy köztörvényes (a szórakozóhelyi telefonrablás és Dunába vetés) kérdésben védte meg a bizottság, vagyis azzal a javaslattal él az e kérdésben végső fórumnak számító Európai Parlament felé, hogy ne adja ki az említettek mentelmi jogát, tehát ne lehessen ellenük eljárást folytatni Magyarországon.

Salis

A harmadik, ugyancsak a mentesség megtartására felszólító határozat Ilaria Salisszal kapcsolatos; az olasz szélsőbaloldali aktivista csoportosan elkövetett pogromot folytatott 2023-ban Budapesten, véletlenszerűen kiválasztott járókelők ellen. Őt annak idején perbe is fogták, ám mivel az olaszok EP képviselővé választották tavaly, dacára a vitathatatlan bizonyítékoknak, nyugodtan kisétálhatott a börtönből, egyenesen Európa fő döntéshozói közé avanzsálva.

Dobrev esetében, azt gondolom, tolerálható az állásfoglalás. Főként, ha kettős mércéktől eltekintve a politikai jellegű kirohanásokat másoknál sem szankcionálják. Ez nem jelenti azt, hogy a pártelnöknek igazat adunk a pedofilbotránnyal kapcsolatos kijelentésében, hanem azt, hogy egy képviselőnek nem kell patikamérlegen kimérnie a szavait.

Más kérdés, hogy Dobrev Klára egész politikai pályafutása arra a politikai-gazdasági kapcsolatrendszerre épül, amit a családja még a nagyapjának, a Kádár rendszer oszlopos tagjának, Apró Antalnak köszönhetően épített ki. A Parlamentben Nagy Imre kivégzését diadallal bejelentő Apró (nomen est omen, az egész szocializmus összesűrűsödik e képben: Apró ítélkezik Nagy felett) a forradalmárok vérén kapaszkodott abba a magasságba, ahová leszármazottait maga után húzta. Dobrevnek sokkal inkább ezzel kellene elszámolnia, semmint egy rágalmazással.

Magyar Péterrel hasonló a helyzet, inkább mártírt csinálna belőle, ha a rágalmazásokért állna bíróság elé. A telefon-ügy már súlyosabb, ott erőszakkal elvette valakinek a tulajdonát – ezt hívják rablásnak, ami a lopásnál is súlyosabb bűncselekmény –, majd a Dunába dobta.

Az egész jelenetsor végigkövetése nem csak a pontos tények felderítése szempontjából lenne fontos, hanem egy kormányzásra készülő ember nagyon súlyos jellemhibáira is rávilágítana. Ha Magyar szerint ő ártatlan, akkor inkább saját maga kellene, hogy kérje a mentelmi jog felfüggesztését, hogy mindenféle szóbeszéd helyett megvédhesse becsületét, és tanúságot tehessen politikusi alkalmasságáról. Vélhetően ezért is tart annyira a dologtól, hogy korábbi, fennen hangoztatott elvét a mentelmi jog eltörléséről, hirtelen megmásította.

A legszörnyűbb, leglehangolóbb és az Unió fennkölt elveibe vetett hitünk végső lerombolását jelentő eset a harmadik, Ilaria Salisé. Hogy egy szervezett bűnbanda, terroristacsoport egy másik ország területén garázdálkodhasson megtorlás nélkül, az a magyar nemzet szembeköpése is.

Ezentúl az EP-képviselők felkerekedhetnek, és jól pofán verhetnek bárkit bárhol, ha az öltözéke nem tetszik nekik, vagy úgy vélelmezik, valamely, általuk szélsőségesnek tartott politikai elveket vall? Vajon, ha a Mi Hazánk képviselője, Borvendég Zsuzsanna kicsit morcosabb volna, most akár elégtételt is vehetne Ilarián? Hiszen ezért – mint láttuk – nem érheti baj, védi a mentelmi joga.

Dobrev

Bár sok pénzt feltennék rá bármelyik fogadónál, hogy ez a testület, amiben a balos többségű irányultság minden emberi, jogi és igazságossági szempontot felülír, a Mi Hazánkos képviselőt bizonyára az oroszlánok elé lökné hasonló helyzetben.

Nem visszasírva a szovjet időket, amikor a kérdés sem merülhetett fel, hogy mi bármit tegyünk, vagy akárcsak kérdezzünk a birodalom uraitól, azért elég szomorú, hogy Brüsszelben minket folyamatosan leszavaznak, leszélsőségeseznek, páriaként kezelnek. A mi érveink és érdekeink nem számítanak, még egy klubon kívüli ország (Ukrajna) érdekei is sokszorosan előrébb valók, terroristákat és köztörvényes bűnözőket támogatnak, ha nekünk okoztak kárt.

Az EU ismét szép példáját adta, miként lehet jó ötleteket, szép elveket, nagy találmányokat rosszra használni, Amiként az atomenergiából bombát csináltak, a mobiltelefont elhülyítő játszadozásra és a lélekre káros tartalmak nézegetésére használjuk, úgy lett az európai egység, barátság, testvériség, összetartás szívet melengető vágyálmából a kevesek arrogáns rémuralma, az emberek szavának szabad felerősítésére kitalált mentelmi jogból pedig egy gazembereket védő jogi kiskapu.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Fejlesztés és ígéretek

Következő hír

Puccs a brassói RMDSZ-ben

Related Posts
Total
0
Megosztás