Megy a rongyrázás rendesen a NER-ben

Csütörtökön megnyílt Budapesten, a Hungexpón a 31. FeHoVa Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás, amelyen rendszeresen megjelenik a NER vadászó elitje is – írta a fővárosi sajtó. (Apropó NER: Orbán Viktor a 2010-es országgyűlési választásnak a Fidesz-KDNP pártszövetség által nagy többséggel megnyert második fordulója után jelentette be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megszületését, ám mára a NER a magyarországi kormányzati apparátus és a látványos gyorsasággal gazdagodó barátaik, hozzátartozóik, üzlettársaik felé irányuló gúny eszközévé vált.)

A FeHoVa megnyitója minden évben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nagy napja. Ő ugyanis lelkes vadász, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke. Az expó menetrendje a következő: a miniszterelnök-helyettes elmond egy nagyjából egyórás beszédet, aztán körbesétál és megvizsgálja a kiállítók portékáját, miközben fotósok, újságírók és mindenféle horgászati-vadászati fontos emberek igyekeznek vele lépést tartani. Köztük volt pl. az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc gázszerelő és neje (ex-Bochkor Gáborné Várkonyi Andrea), Bayer Zsolt, a kormánymédia főszitokmestere, Nagy István agrárminiszter, Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke és más notabilitások.

Nem titok, hogy a NER politikusainak, milliárdosainak és véleményvezéreinek kedvelt hobbijai közé tartozik a vadászat – jegyezte meg az egyik kormánykritikus portál, amely a birtokába került dokumentumokra hivatkozva azt írja: Bánki Erik 10-35 millió forint értékben vadászott és orrszarvút is lőtt Dél-Afrikában, míg Mészáros Lőrinc a közép-ázsiai Tádzsikisztánban, Bayer Zsolt és Semjén Zsolt pedig a délnyugat-afrikai Namíbiában vadászott. Utóbbiak 2024 júniusában több egzotikus állat trófeáját szállíttatták Magyarországra. A hivatalos, pecséttel ellátott dokumentumok alapján a vadásztársak a Jan Oelofse Hunting Safaris nevű, namíbiai vadászati szafarikkal foglalkozó társaságnál töltöttek el valamennyi időt, feltehetőleg 2024 májusában. Itt Bayer Zsolt 2650 dollár értékben lőtt ki állatokat: egy gazellát – 600 dollár, egy varacskosdisznót – 500 dollár, egy kék gnút – 950 dollár és egy impalát – 600 dollár. Az állatok trófeához használt részeit hazaszállíttatta, ahol preparálták azokat.

Egykori gimnáziumi osztálytársa, Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes a vadászatról 600 dollár értékben egyetlen impalatrófeájával tért haza, egy vele vadászgató, államilag kitüntetett cégvezető pedig 2400 dollár értékben nyársas antilopot, gazellát és kék gnút lőtt. Mindez csak a kilőtt állatok ára, maga a vadászat további 450 dollárba kerül naponta, ezen felül ki kell fizetni az utazást, a szállást és az egyéb programokat.

Bayer Zsolt egyébként tavaly legalább kétszer járt igazolhatóan vadászni Namíbiában, mert augusztusban újabb szállítmány érkezett számára Magyarországra. Ekkor 3390 dollár értékben ismét egy impala és egy kék gnú, valamint egy nyársas antilop és egy káma tehénantilop trófeája lett hazaszállítva.

Mészáros Lőrinc volt veje, Homlok Zsolt vállalkozó számára – akinek éppen 1,2 milliárdos bírságot kell fizetnie egy kartellezési ügy miatt – 2024. október 17-én Dél-Afrikából több mint 11 millió forint értékben érkezett Magyarországra trófeája az alábbi értékben: egy nyársas antilop – körülbelül 1650 dollár, egy nyala (egy csavartszarvú antilopféle) – körülbelül 2900 dollár, egy fehér ugróbak – körülbelül 1450 dollár, egy fekete ugróbak – körülbelül 1450 dollár, egy fakó lóantilop – körülbelül 9500 dollár, egy blesbok (lantszarvú antilop) – körülbelül 480 dollár és egy kafferbivaly – 11 250 dollár.

Ugyanezen a napon érkezett hasonló szállítmány egy jelentős sportszövetség elnökének is a johannesburgi O. R. Tambo nemzetközi repülőtérről a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre. A hivatalos papírok szerint ebben 9,7 millió forint értékben az alábbi tételek szerepeltek: fakó lóantilop, fehér ugróbak, kafferbivaly és nyala trófeája.

Mészáros Lőrinc, akinek vagyonát 3,3 milliárd dollára becsülik, tavaly vadásztársaival – egy futballklub tulajdonosával és egy felcsúti földijével – a tádzsikisztáni Murgab Hunting vadászatszervező által a Pamír-hegységben vadászott. A trófeák magyarországi beszállításáról szóló dokumentumok szerint Lölő itt legalább két kőszáli kecskét, két argalit, egy argalit (vadjuhot), egy házi jakot, négy vaddisznót és egy szikaszarvast lőtt. Egyik barátja számára pedig egy argali, egy vaddisznó és egy szikaszarvas trófeája érkezett, míg a másik vadásztárs egy argalit, egy vaddisznót, egy szikaszarvast, valamint egy kőszáli kecskét ejtett el.

A NER egzotikus luxusvadászatok kedvelői közül a legnagyobb „zsákmányt” a sajtó birtokába jutott dokumentumok alapján Bánki Erik ejtette el még 2023 júniusában. Számára azon hónap végén érkezett több nagyméretű csomag Budapestre Dél-Afrikából, ahol a fideszes képviselő a dokumentumok szerint kafferbivalyt – 6500-19 950 dollár, gazellát – 1950 dollár, impalát – 550 dollár, zebrát – 1000 dollár, őszantilopot – 400 dollár,  kék gnút – 1200 dollár, varacskosdisznót – 400 dollár és fehér orrszarvút lőtt, aminek az ára Dél-Afrikában mérettől függően 29 ezer és 100 ezer dollár között mozog, ami 2023-as júniusi árfolyammal számolva körülbelül 10-35 millió forint közötti összeget jelent. Megjegyzendő, hogy egy hibás fordítás miatt említik gyakran fehér orrszarvúként a szélesszájú orrszarvút (Ceratotherium simum).

Egyébként orrszarvúra vadászni több szempontból is problémás: a vadászati szakértők szerint bár a kipusztulófélben lévő rinocérosz Dél-Afrikában vadászható, kilövését rettentő szigorú feltételekhez kötik.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Sorosék embere már tudja: Georgescut kiiktatják

Következő hír

Eltűnt a zeteváraljai víztározóban?

Related Posts
Total
0
Megosztás