Az Ilie Bolojan vezette román kormány által felelősségvállalással elfogadott öt reformtörvény közül egyet átengedett, négyről pedig későbbre halasztotta a döntést az alkotmánybíróság szerdai ülésén.
A bukaresti alkotmánybíróság elutasította az egyes állami hatóságok – mint az Országos Távközlési Szabályozó Hatóság (ANCOM), az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANREI és a Pénzügyi Felügyelet (ASF) – hatékonyabbá tételét célzó törvény elleni alkotmányossági kifogásokat, ugyanakkor a bírák és az ügyészek különleges nyugdíjait megnyirbáló törvényről október 8-ára halasztotta a döntést. Ugyanígy járt el a három másik érintett jogszabállyal is, amelyek a következők: Az egészségügy területén egyes jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről, valamint intézkedések bevezetéséről szóló törvénytervezet; A közfinanszírozású vállalatok vállalatirányításáról szóló 2011/109. sz. kormányrendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénytervezet; A közpénzek visszaszerzésére és racionalizálására irányuló intézkedéseket megállapító, valamint egyes jogszabályokat módosító és kiegészítő törvénytervezet.
Az már előre kiszivárgott, hogy a luxusnyugdíjak ügyét a téma „bonyolultságára” hivatkozva halasztani fogják. Az alkotmánybíróság elé az az öt, a költségvetési hiány lefaragását célzó törvénytervezet került, amelyeket a kormány szeptember 1-jén parlamenti felelősségvállalással, vagyis a vita megkerülésével fogadtatott el. Az összes törvénytervezetet megtámadták az alkotmánybíróságon. A különleges nyugdíjakról szóló törvényt a legfelsőbb bíróság támadta meg, másik négy törvénytervezetet a szélsőjobboldali ellenzéki pártok, az Románok Egyesüléséért Sz9vetség (AUR), az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT). Ilie Boloja miniszterelnök korábban jelezte: lemondhat tisztségéről, ha a talárosok elvetik a különleges nyugdíjak mósodítását.
A bukaresti “monstruózus koalíció” legnagyobb ereje, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke, Sorin Grindeanu szerint a nemzeti liberális párti Ilie Bolojan miniszterelnöknek fel kell hagynia az ultimátumadással. Hozzátette, a lemondással fenyegetőzés sem a PSD-t, sem a koalíció többi pártját nem hatja meg.