A temérdek magyar közpénz elfecsérlése dacára – beleértve a tetemes személyi és „akadémiai” költségeket – a magyar futball nem képes kilábalni az évtizedek óta tartó hullámvölgyből. Utoljára 1986-ban sikerült egyáltalán eljutnia a nemzeti tizenegynek egy labdarúgó világbajnokságra. Jövőre sem lesznek ott az amerikai vb-n az „aranylábú focisták”.
A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye ma délután foszlott szét a Puskás Arénában, a szinte mindig telt házat produkáló szurkolók megint elmondhatják: időt, pénzt és energiát nem spórolva vártak egy jobb eredményt, de mindhiába. Marco Rossi szedett-vedett csapata hazai pályán is képes volt kikapni a világranglista 62. helyén álló Írországtól, s ezzel csoportjában a 3., kieső helyen végzett.
Minden különösebb elemzés nélkül: az a futballválogatott, amelyik kínkeservesen, egy-két góllal képes csak felülmúlni a lista 104. helyén álló Örményországot, amelyik nem képes egyszer sem legyőzni a sehol sem jegyzett Írországot és hazai pályán is egyre-másra kikap mindenkitől, miért is akarna részt venni egy világbajnokságon?
Már hónapokkal ezelőtt megírtuk, hogy a magyar futballt – ahogy sok minden mást sem – nem kellene se politikusokra, se idegenből verbuvált kispadosokra bízni. Az olasz sportvilágban is „no name” Marco Rossi évek óta „bizonyítja”, hogy képtelen egy ütőképes magyar nemzeti válogatottat összeállítani, a 2025-ös éve is kísérletezgetéssel telt el. Ráadásul egy taktikailag analfabéta „edzőként” veszi fel a szövetségi kapitányi tetemes bért és tátog a magyar himnusz lejátszásakor. Ma például akkor kezdett el csereberélni és újabb újoncokat kipróbálni, amikor a meccs hajrájában veszélybe került a kedvező eredmény megtartása…
Nagy változásoknak kellene bekövetkezniük a Magyar Labdarúgó Szövetségben, mind a szemléletet, mind a személyeket illetően. Abba kellene hagyni a magyarul sem tudó „magyar származásúak” honosításának és futtatásának gyakorlatát. Ha csak a mai döntő meccset nézzük: Willi, Callum, Milos, Damir, Loic (képünkön), Alex nevű fickók adták a válogatott gerincét. Melléjük válogatta be a Marco nevű kapitány azokat, akik külföldön tartalékok vagy a magyar „élvonalban” bukdácsolnak Felcsúton és Kisvárdán, esetleg a migránsokból álló Fradika kispadján ücsürögnek.
Románia válogatottja sem muzsikált valami sikeresen a selejtezők során, de a világranglista 47. helyén állótól többet aligha lehetett várni. Ám még így is: megmaradt az esélye a surranópályán való kijutásra, amennyiben a Nemzetek Ligája egyik csoportgyőzteseként pótselejtezőt nyer. Ez a lehetőség Magyarország előtt már akkor bezárult, amikor az NL-ben is csak harmadik lett a saját csoportjában…
R. B. M.
