Lemondott tisztségéről a román vízügyi igazgatóság vezetője, Florin Ghiță – jelentette be ma délután maga Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, akinek a távozását napok óta követeli a román közvélemény. De ő marad.
A manöken kinézetű tárcavezető sajtótájékoztató keretében számolt be a minisztérium ellenőrző testületének tevékenységéről, azaz a dél-romániai Prahova és Dîmbovița megyékben több mint egy hete előállt vízválság kapcsán végzett ellenőrzéseiről és az ezek nyomán hozott intézkedésekről.
A neoliberális USR politikusa bejelentette, hogy ki viszi el balhét: a vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetője, Florin Ghiță, aki benyújtotta lemondását. Az ügy pikantériája, hogy ezt a fickó maga Buzoianu nevezte ki szeptemberben, amikor leváltotta az Administraţia Naţională „Apele Române” addigi vezérigazgatóját, az inkompetens Sorin Lucaci-ot, aki úgymond 300 millió eurós uniós támogatás felvételeté szalasztotta el, amit árvízvédelemre kapott volna Románia, ha képes lehívni, elkölteni és elszámolni. Ráadásul az új fiú, Ghiță már évek óta vezető beosztásban dolgozott ugyanennél a pénzpazarló sóhivatalnál, az ANAR-nál. A helyét ügyvivő jelleggel az intézmény vészhelyzeti főosztályának vezetője, Sorin Rândașu veszi át, vagyis ezek a vízügyi „menedzserek” egymásnak adják a kilincset.
Közben újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra ez 2026. január 8-ig lesz érvényben. Először május 8-án hirdettek vészhelyzetet a sóvidéki településen, amikor a heves esőzések nyomán megduzzadt Korond-patak vize betört a sóbányába. Azóta a vészhelyzetet havonta meghosszabbították.
