Jecza Péter Útról és utazásról címet kapott retrospektív kiállítása a Memoria Jecza nevű programsorozat égisze alatt jött létre, melyet a szobrászművész 2009-ben bekövetkezett halála után, az általa létrehozott művészeti alapítvány hívott életre – közölték a szervezők, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a temesvári Jecza Alapítvány és Galéria.
A család magángyűjteményéből válogatott tárlat megnyitójára március 16-án, hétfőn 18 órakor kerül sor, a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota második emeleti kiállítótermeiben. A kiállítás kurátora az alkotó özvegye, Sorina Jecza.
Jecza Péter – aki Sepsiszentgyörgyön született 1939-ben – művészete mérföldkő a romániai képzőművészet történetében. Tehetségét 1950-es évektől a marosvásárhelyi művészeti iskolában bontogatta, alkotói énjét Izsák Márton tanár, majd a kolozsvári főiskolán Romul Ladea, Virgil Fulicea, Kádár Tibor, Kós András és Szervátiusz Jenő foemálták a szocialista realizmus virágzása idején, Temesvárra került tanítani, itt érett nemzetközi hírű művésszé, ötvözve a mestereitől tanultakat az európai művészetből merített elvekkel. Nagy iskola volt számára Brâncuși alkotásainak szintetizáló ereje és Henry Moore földhöz tapadó, masszív szürrealizmusa, a vele való találkozás elsöprő erejűnek bizonyult munkássága szempontjából. Jecza Péter korai alkotói korszakát egy elmélyült keresési időszak követte, asszimilálódott a rendelkezésre álló forrásokkal, egy formagyakorlat, egy vizuális diszkurzus kreatív énjével, az alkotói imperatívuszok megtalálásáért.
Két alkotói kísérlet összeolvadásából alakult a mostani kiállítás: az első egy közvetlen vallási-spirituális reflexió, amit a válogatásban a Keresztút sorozat jelenít meg, s amelyet a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért római katolikus templom számára készített, a másik a kreatív önreflexiós alkotói folyamat, amelynek során egyéni hangját, forma és szimbólum-nyelvezetét formálja egy alkotó.
A kurátori szöveget idézve, „az Útról és Utazásról egy olyan alkotói út stációit jelöli, amelyen haladva, a művész megszabadul a mimézistől, s a transzfiguráció segítségével egyensúlyt teremt a horizontális anyagi világ és a spiritualitás vertikalitása között egy saját maga végezte szintézisben. A kiállított munkák távol állnak attól, hogy pusztán virtuóz gyakorlatok legyenek, sőt, a létfájdalomból, az emberi lét drámájából és az emberiség megmentésének lehetőségéből táplálkoznak. Mindehhez egy új, saját szobrászati alkotói nyelvezetet használ az alkotó.”
A főként emlékműszobrászként ismert Jecza Péter 2009. március 24-én hunyt el Temesváron.

