Újabb, a fősodratú művészettörténetet alapjaiban megkérdőjelező felfedezéssel állt elő egy magyar kutató: a világhírű Mona Lisa keletkezésének helyszíne és ideje is más lehet, mint amit évtizedek óta tanítanak.
A lexikonok szerint a Mona Lisa (olaszul La Gioconda, franciául La Joconde) Leonardo da Vinci 1503–1519 között készült leghíresebb festménye, amely a párizsi Louvre-ban van kiállítva.
A független kutatónak mondott (alapjában véve reklámszakember) Spielmann Gábor szerint Leonardo da Vinci ikonikus alkotása nem Firenzében, és nem az 1500-as évek elején készült, hanem jóval korábban, a mester első milánói korszakában. Ez önmagában is komoly kihívás a bevett narratívának – de a következmények itt nem állnak meg. A kutatás kulcsa a festmény háttere. Spielmann nem csupán nagyjából azonosította a tájat, hanem egészen pontosan meghatározta azt a helyszínt, ahol a kép készülhetett: egy észak-itáliai templom, a Rocchetta di Airuno szentélyének loggiája, Lombardiában.
A kutató szerint nemcsak a Louvre-ban őrzött festmény, hanem a különböző változatok – köztük a Prado-beli verzió és a „Meztelen Mona Lisa” – is ugyanerről a pontról ábrázolják a tájat. A domborzati viszonyok, a vízfelületek és a hegyek elhelyezkedése olyan fokú egyezést mutat, amely szerinte nem lehet véletlen. Ez azért kulcsfontosságú, mert Leonardo csak milánói tartózkodása idején járhatott rendszeresen ezen a vidéken, Ludovico Sforza udvarában.
Ha a helyszín stimmel, akkor az időpont is borul: a Mona Lisa ezek szerint már az 1490-es években készülhetett. Ez radikálisan szembemegy azzal a nézettel, amely szerint a festmény 1503 és 1506 között született. A korábbi keletkezés viszont egy másik, még érzékenyebb kérdést is felvet: ha nem Firenzében készült, akkor vajon ki a modell? A hagyományos álláspont szerint a képen Lisa del Giocondo látható. Csakhogy ez az azonosítás eleve későbbi forrásokra, elsősorban Giorgio Vasari beszámolóira épül. Spielmann kutatása viszont azt sugallja: ha a festmény nem Firenzében készült, akkor ez az azonosítás meglehetősen ingatag lábakon áll. A kutató szerint jóval valószínűbb, hogy a modell Ludovico Sforza környezetéből került ki. Felmerül például egy Lucrezia nevű udvarhölgy alakja, aki a herceg szeretője volt, és gyermeket is szült neki.
Egy korábbi műszeres vizsgálat arra is utal, hogy a képen látható nő várandós lehetett – a fátyol viselete ugyanis erre utalt a korban. Ez a részlet szintén nehezen illeszthető a firenzei polgárasszonyról szóló történetbe. A legmerészebb felvetés azonban ennél is tovább megy. Spielmann szerint nem zárható ki, hogy a festmény részben személyes indíttatásból született, és kapcsolatban állhatott Leonardo édesanyjával, Caterinával. A művész és anyja viszonya bonyolult volt, és több kutató – köztük Sigmund Freud – is felvetette már, hogy a Mona Lisa egyfajta emlékkép, idealizált portré lehet. Ha ez igaz, az magyarázatot adhat arra is, miért nem vált meg soha a festménytől, és miért vitte magával élete végéig.
A történet külön érdekessége, hogy Spielmann korábban Az utolsó vacsora hátterének azonosításával is előállt. (Az Il Cenacolo, Leonardo da Vinci 1498-ra elkészült műve a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának falfestménye.) Állítása szerint a két ikonikus mű helyszíne földrajzilag is közel van egymáshoz – mindössze néhány kilométer választja el őket Lombardiában. Ez a párhuzam tovább erősíti azt az elképzelést, hogy Leonardo alkotói korszakai és inspirációi jóval szorosabban kötődtek az észak-itáliai tájhoz, mint azt eddig feltételezték.
A felfedezés egyelőre vitákat gerjeszt, és a szakma reakciója még formálódik. Egy azonban biztos: ha a magyar kutató állításai akár csak részben is megállják a helyüket, akkor a művészettörténet egyik legismertebb festményéről alkotott képünk alapjaiban változhat meg.
(Forrás: Mandiner.hu)
