Ismeretlen tettesek megrongálták Petőfi Sándor strasbourgi emlékművét hétfőre virradóan. A francia hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben – közölte Magyarország Európa Tanács melletti állandó képviseletének közleménye alapján elsőként a hirado.hu.

Major Csanád, a magyar képviselet első beosztott diplomatája szerint az emlékművet nem először érte támadás, a Petőfi Sándorról elnevezett strasbourgi téren álló alkotást már péntekre virradóan is megrongálták. A támadók részben levésték Petőfi nevét és az ismertető feliratokat, a költőt ábrázoló bronzplakettet lefeszegették és ellopták, valamint több helyen megrongálták az azt tartó oszlopot. Az elkövetők festékkel összekenték és összefirkálták az emlékművet, illetve megpróbálták kidönteni. A hatóságok egyelőre nem tudják, kik állnak a rongálás mögött, és az indíték sem ismert.
Magyarország Európa Tanács melletti állandó képviselete a közösségi oldalán megdöbbenésének adott hangot, és elítélte a történteket. Közleményükben hangsúlyozták, Petőfi Sándor a magyar szabadság, a nemzeti függetlenség és az európai demokratikus értékek egyik legfontosabb jelképe. Mint írták, a Strasbourgban felállított emlékmű nemcsak a helyi magyar közösség számára bír kiemelt jelentőséggel, hanem a magyar–francia kulturális kapcsolatok és az európai szellemi örökség szimbóluma is. A képviselet közölte, az illetékes hatóságokkal együttműködve megtették a szükséges jogi lépéseket.
A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja szintén elítélte a rongálást. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben úgy fogalmaztak, „felháborító, fájdalmas és a legmesszebb menőkig elítélendő” a magyar kulturális örökség egyik fontos emlékművét ért támadás.

Innentől azonban valótlanságok jelentek a magyar sajtóban, illetve a különböző közleményekben, pl. az, hogy Strasbourg városa és az 1956-os helyi magyar közösség 2004-ben állította az emlékművet a magyar szabadságeszmény, valamint a nemzeti emlékezet és összetartozás jelképeként. Mint arra Okos Márton kalotaszegi származású keresztény-nemzeti hagyományőrző (lenti kép) felhívta egy nyílt levélben a figyelmet, az emlékművet – Roman Gerstenkorn alkotását – nem 2004-ben, hanem 1994-ben állították, és nem „az 1956-os helyi magyar közösségé” az érdem, hanem a Strasbourgi Francia–Magyar Egyesületé (akiknek tagjai között voltak ugyan 56-os magyarok is), amelynek akkori elnöke, Fabienne Wassmer asszony városi önkormányzati képviselő volt.

