A történelem során a társadalmak jóravaló irányítói a féktelen tobzódást mindig gyanúval kezelték – a kontroll elvesztését, a társadalmi rend, a hagyományok megzavarását látták benne.
Amióta eszemet tudom, kétkedő távolságtartással figyelem a táncpartik hercegeit, a disk-jockey-kat, kitekert magyarsággal lemezlovasokat. Érettségi után késő esti műszakban dolgoztam a Magyar Távirati Irodánál mint adrémázó (adrema = address machine), majd este 10 után barátokkal célba vettük a Sarokház nevű szórakozóhelyet, ahol egy ismert DJ pörgette a lemezeket. A túlmozgásos DJ szuggesztív tekintetét, tendenciózus hipnózisát azonban már akkor sem kedveltem. Mindez évtizedekkel később visszaköszön a Balaton-parton, sőt mostanában a nemzet két főterén, a Hősök terén és a Kossuth téren, ahol árulkodóan már nem is a zene, hanem a decibel és az agymosás van napirenden.
Ez a mostanában zenének mondott akármi valójában techno, azaz digitális gépzene. A lényeg nem a minőségi zene, hanem a mámorító zaj. Ezzel bolondítják az éppen aktuális közönségüket. A modern DJ nem minőségre, hanem mennyiségre, ütemes agybadöngölésre törekszik. Tömegpszichózist barkácsol. A lényeg, hogy kerülj egy olyan dimenzióba, amelyben feltétel nélkül el tudod fogadni a digitális szócsövön keresztül ordibáló külföldről kiképzett showman-t, aki előbb-utóbb megjelenik a színpadon.
Mint régen a rikkancsok, akik az újságot árulták. A lényeg mindig a mellébeszélés, a szenzáció volt, soha nem a mélyebb tartalom. „Rendkívüli kiadás! Újabb fejlemények a gyilkossági ügyben! Szétlopták az országot! Stb.” No de változnak az idők. Budapestről mára eltűntek a rikkancsok, a telefonfülkék, az utcai mérlegek, a neonreklámok, a tejivók, a lámpagyújtogatók és a forgalomirányító rendőrök. Ami nem tűnt el, az a DJ. Ott vonaglik ma is a színpadon. Hol bohócként, hol Balaton-parti vagy tengerparti kallódóként, hol miniszterelnökként. A lényeg persze a bohócon van. Hogy egyfajta transzállapotban csápoljon a közönség. Így hát nekünk most egy pszeudo-miniszterelnökünk van. Egy újfajta nemzetvezető. Ráadásul a frissen megválasztott nemzetvezető mindenhez (is) ért, egyszerre médiamunkás, mérnök, manöken, történész, oktató (és kioktató), ígérgető (azokat nem teljesítő) és táncművész egyszerre. Egyetlen dologhoz nem ért persze, az ország összehangolt szuverén kormányzásához.
Magyar hazánkat a mélyállam ördögi irányítói április 12-én megfosztották nehezen kiharcolt függetlenségi ambícióitól, és válsághelyzetbe lökték. A majdani mintára megszervezett puccsot tudatosan, precízen előre kitervelték és megkoreografálták. Majd ehhez megtalálták a legmegfelelőbb DJ-t, a támogató közönséget, a műlovarokat és műlovarnőket is. Pedig azt hittük, az illuzionisták ideje lejárt. Abban a hitben voltunk, hogy szelídséggel, nemzethűséggel és szuverén kormányzással hosszú távon a kívánt irányba tudjuk fordítani a történelem szekerét. De sajnos túl megengedőek voltunk. Ahogy egyik kedves ismerősöm fogalmazott: már egy ideje a „dobd vissza kenyérrel” mentalitás morzsáiban fuldoklunk.
A modern kori lemezlovaskorszaknak egyértelmű negatív társadalmi hatásai vannak. Így például a kultúrafogyasztás torzulását idézheti elő – az élő zene, a népzene és a hangszeres klasszikus zenei műfaj háttérbe szorulását a gépiesített, ismétlődő minták javára. Továbbá deviáns szubkultúrákat teremthet. Ehhez kapcsolódik a közrend zavarása és az illegális szerhasználat jelenléte a rendezvényeken. Ezen kívül felszínességet és elidegenedést szül. A tömegek anonim szórakoztatását indukálja, ahol a valódi közösségi élmény helyett a fogyasztás és a hangulatipar dominál. Végül pedig egészségkárosító velejárói lehetnek: a túlzott hangerő (halláskárosodás veszélye) stb. De hagyjuk is ezt!
Eltelt immár 1130 év. Lovas nemzetből átmenetileg lemezlovas nemzetté avanzsáltunk. Gyakorlatilag lóvá tettek bennünket. Mindemellett marad a egymillió dolláros kérdés, hogy miképp lehet innen felállni? A jóérzésű ember válaszokat vár. Ilyenkor javasolt két tanítómesterünkhöz, Wass Alberthez és Márai Sándorhoz folyamodni. Utóbbi gondolata Füveskönyvében arra tanít, hogy a történelemben a nyers erőszakot gyakorló barbár korszakokat jellemzően egy rövidebb, átmeneti békeidőszak követi, amelyet aztán felvált egy mesterkélt és romlott bizánci korszak. Jelenleg ennek a bizánci korszaknak a végén vegetálunk, a fény az alagút végén pedig egyelőre egy felénk száguldó vonat.dizsd
Az emberi természet ciklikus rendje szerint hol a barbár pusztítás, hol a bizánci dekadencia kerekedik felül. És időnként, nagy ritkán előbukkan egy-egy rendkívüli egyéniség, akinek nevelő szándékú vezetése alatt a társadalom képes a törvények szigorát egyeztetni a méltányosság íratlan törvényeivel. Ilyenkor az ember átmenetileg megszelídül és termékennyé válik, a lemezlovasok pedig háttérbe vonulnak. Bízzunk benne, hogy ez a „ritka” korszak ismét ránk köszönt, ahogy a víz szalad, és a kő marad.
Topolánszky Ádám / Magyar Nemzet
