Jogerősen 17 év és 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Ioan Popot, aki 2019-ben lelőtt egy erdészt Máramaros megyében.
A férfi ellen a főügyészség emelt vádat, a jogerős ítéletet a Kolozsvári Területi Ítélőtábla mondta ki azután, hogy tavaly decemberben elsőfokon a Máramaros Megyei Törvényszék csak 14 év 10 hónapos fogházat szabott ki rá.
A Romsilva Országos Erdészeti Igazgatóság 2019. október 17-én jelentette be, hogy a Máramaros megyei erdészeti hivatal egyik erdészét megölték azelőtt való este a Kohóvölgy (Strâmbu Băiuţ) erdészeti kerület területén, miközben megpróbált megakadályozni egy törvénytelen fakivágást. A helyszín Magyarlápos város közelében található, a történelmi Szolnok-Doboka megye Magyarláposi járásában, amelyet a második világháború után kebeleztek be a román Nagybánya (1950), majd Máramaros (1960) tartományba/megyébe.
Mint a nyomozók kiderítették, Liviu Pop erdész falopáson érte a férfit, aki elvette az erdész fegyverét és azzal lőtte le. Az elkövető a holttestet egy völgyben hagyta. Az áldozat testén több külsérelmi nyomot is találtak.
Az esetet maga az elkövető jelentette, de eleinte azt állította, hogy távolról hallotta lövést, később bevallotta, hogy ő maga volt a tetten ért fatolvaj, de az erdész fegyvere véletlenül süt el kettejük vitája és dulakodása közben. Csak egy év múlva vádolták meg elkövetőként, végül szándékos emberölés miatt ítélték el.
A meggyilkolt erdész 30 éves volt, nős, három gyermekkel, hét évet állt alkalmazásban a Máramaros megyei erdészeti hivatalnál.