Csárdi Antal, a Lehet Más a Politika nevű magyarországi minipárt képviselője az Országgyűlésben felszólva kijelentett: ma a legnagyobb probléma Magyarországon az, hogy az oktatási és a szociális rendszer tönkremenni látszik.
Szerinte tiltakozáshullám van a pedagógusbérek, a Nemzeti Alaptanterv megreformálása és a jogegyenlőség biztosítása miatt, ezek a követelések pedig függetlenek a pártpolitikától, ezért szerveztek egyházi iskolák egy figyelemfelhívó pedagógusballagást. „A magyar hazát nem elsősorban a kard, hanem a kultúra teheti naggyá”, idézett a képviselő Klebersberg Kunótól – akinek a nevét sem tudta rendesen kimondani – azzal összefüggésben, hogy ha akadt pénz a fegyveres testületek béremelésére, akkor kell hogy legyen a pedagógusok bérének rendezésére is.
A baloldali képviselő hozzátette, ő tudja, hogy a költségvetésben van erre pénz. A szociális rendszerre térve véleménye szerint a kormány nem kíván támogatást nyújtani a rezsiszámlák kifizetéséhez, és a civil szervezetek kéréseire még csak válaszolni sem hajlandó. Hozzászólását így zárta: segítsenek azoknak a szociálisan rászoruló embereknek, akik erre rászorulnak!
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában elmondta: mindenki egyetért abban, hogy a magyar pedagógusoknak többet kell keresniük. Úgy vélte, a baloldali ellenzéknek lett volna lehetősége ebben segíteni, ha az uniós források megérkezését elősegítő törvényjavaslatokat megszavazták volna. Hangsúlyozta, elbukott az európai képviselettel rendelkező magyar baloldal, mert nem szavazott meg semmit sem, ami a magyar pedagógusok béremelését elősegítené.
Azt kérte a baloldaltól, hogy ami távolságban tartja a kormányt a pedagógusbérek emeléséhez szükséges források lehívásától, azt ne szavazzák meg se Brüsszelben, se Budapesten. Hozzátette, nem bonyolult a feladat, mégsem sikerül nekik, mert számukra az a fontos, hogy a kormány ellen és ne a pedagógusok mellett szavazzanak. Rétvári Bence erre példaként említette a gyermekek otthongondozási díjáról szóló szavazást, amikor a baloldal szintén nem szavazta meg a kétszázezer forintos juttatást. Kijelentette, tegnap ötödször is tárgyaltak a pedagógusokkal annak érdekében, hogy 2025-re elérjék a 770 ezer forintos (kb. kétezer eurós) átlagfizetést.