Turisztikai, közjóléti beruházások Szovátán

Vissza nem térítendő uniós támogatással újítják fel és alakítják át sétánnyá Szováta régi vasúti viaduktját, emellett egy akvapark és egy különleges tematikus medvepark előkészületei is zajlanak.

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében épült, több mint százéves létesítmény évtizedek óta parlagon áll, de sikerült megmenteni a bontástól, és az újrahasznosítását tervezik.  A Maros megyei üdülőváros polgármestere emlékeztetett, hogy a finanszírozási szerződést tavaly év végén írták alá. A beruházás összértéke 25,8 millió lej, abból 25,1 millió lej az európai regionális fejlesztési alapból származó vissza nem térítendő támogatás. „A beruházás hozzájárul ahhoz, hogy a város egyik meghatározó épített eleme megújuljon, új funkciót kapjon, és mindenki számára elérhető, minőségi közösségi térré váljon” – fogalmazott.

Komplex projektről van szó, a viaduktot ugyanis szerkezetileg is helyre kell állítani, és a környező területrendezés is a beruházás része, de a tervek szerint 2029. év végéig elkészülhet. Ilyen típusú viaduktokat az első világháború után már nem építettek. Száz év volt rá a garancia, ez 2014-ben járt le. Érdekessége még, hogy nem teljesen egyenes, viaduktok esetében pedig ritka a beléjük épített kanyar. Tizenkét tartóoszlopa van, valahol a nyolcadik oszlop után kanyarodik.

A székelyföldi üdülőváros folyamatosan fejlődött az elmúlt években, és a jövőben is újabb és újabb turistavonzó beruházások valósulhatnak meg. Az önkormányzat és a Maros Megyei Tanács közösen szeretnének akvaparkot építeni a legfőképpen a Medve-tóról híres fürdővárosban. Emellett látványos és közérthető módon mutatná be a medvéket, életmódjukat és természetes élőhelyüket az a tematikus „medvepark”, ami jelenleg készül Szovátán. Az új oktatási, rekreációs és közösségi helyszínen nem lesznek élő állatok, a látogatókat élethű, háromdimenziós medvemodellek, tematikus installációk, kiállítási elemek és vetített tartalmak fogadják.

De új kulturális központ is épül a székelyföldi üdülővárosban. Ennek már tavaly el kellett volna készülnie, ám elhúzódik a projekt. Ugyanakkor a közelmúltban meglett a városi kórház új járóbetegrészlege és egy tanuszoda, illetve új buszpályaudvart, elektromos buszok beszerzését és a helyi tömegközlekedés újraindítását is tervezik a Sóvidék központjában. A legutóbbi, 2021-es népszámlálási adatok szerint Szovátát csaknem 8300-an lakják állandóan, 83 százalékuk vallotta magát magyarnak.

Az akvapark látványterve
Total
0
Megosztás
Előző hír

A tiszások az ukrán diktatúrával bratyiznak

Related Posts
Total
0
Megosztás