A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi NB I-es csapatának edzője, Szabó István lesz a román első osztályú futballbajnokságban szereplő FK Csíkszereda edzője – jelentette be ma Szondy Zoltán, a klub elnöke, aki drámai képet festett azokról a körülményekről, amelyek között a csapat az elmúlt idényben küzdött.
Az FK Csíkszereda együttese simán megőrizte élvonalbeli tagságát a román bajnokságban, igaz, csak a kiesés ellen küzdő rájátszók között, de végül a bennmaradás nem került veszélybe. A bajnokság végén a klub elnöke, Szondy Zoltán a Székelyhon.ro oldalon adott értékelést. Súlyos szavakkal ecsetelte, mi mindent kellett átélnie a klubnak. Elismerte, hogy az FK Csíkszereda korábban soha nem szerepelt annyit a román sajtóban, mint most. „Bizonyos szempontból ebbe bele is roppantunk. Lehet, hogy egy következő kérdés elejébe szaladok, de Ilyés Róbert vezetőedzőnk ezért is ment el. Baráti viszonyban váltunk el, és abban is maradtunk, hogy fog ő még Csíkszeredában dolgozni, de egyszerűen már nem bírta. Hármas minőségben érkeztünk meg a »nagy« román futballba. Egyrészt abszolút újonc volt az FK Csíkszereda; deklaráltan magyar csapatként jutottunk fel; és a legkisebb lakosságú romániai megyeszékhely csapataként érkeztünk, ami anyagi szempontból igazán sokat számít.”
Majd így folytatta: „Ebben a hármas minőségben mi a román a közegtől csak gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk. Nem a labdarúgás főszereplőiről – klubelnökökről, edzőkről, játékosokról, bírókról – beszélek, részükről ugyanazt a tiszteletet kaptuk, amit adtunk, egyetlen kivétel a bukaresti Dinamo volt. Viszont maga a közeg: a szurkolók, a román sajtó, a labdarúgó-bajnokságot lebonyolító szervezet, a Labdarúgó Profi Liga csak azt nézte, hogyan tud minket elbuktatni, hogyan tudnak velünk igazságtalanok lenni.”
Az elnök keserűen idézte fel azt is, hogy a klub olyan büntetéseket kapott, amiket el sem tudtak képzelni. Szondy Zoltán szerint nem tehették meg, hogy leszedik azokat a zászlókat, amelyek már akkor is ennek a klubnak a részei, az identitás legfőbb megjelenítői voltak, amikor az új stadion még nem is létezett, amikor a csapat a harmadosztályban játszott. Addig, amíg az FK Csíkszereda nem jutott fel a román élvonalba, senkit sem zavartak ezek. A feljutás után azonban minden megváltozott.
Szondy erről így beszélt: „Most ne játsszunk szembekötősdit: a Sepsi OSK-nak soha nem volt problémája a zászlók miatt, mert az első figyelmeztetésre azonnal levették a magyar és székely zászlókat. Ezt mi is meg tudtuk volna tenni, viszont ha felvállaltad egy közösség képviseletét – és akarva-akaratlanul, aki sportban ilyen szinten van, az képviseli a közösséget –, akkor ennek a közösségnek a képviseletét nemcsak ünnepnapokkor kell kiélvezni, hanem akkor is, amikor baj van. Nekem határozott véleményem, hogy ha mi ezt a magyarságtudatot elengedtük volna, akkor megtört volna valami az egész rendszerünkben. Vannak olyan eljárások, amelyeket megnyerünk. Megfellebbeztünk mindent, amit lehetett, és minden fórumon, amin lehetett, és ezzel elértük azt, hogy a magyar és a székely zászlóért nem büntetnek többet.”
Szondy Zoltán szerint a következő szezon még nehezebb lesz, s azt sem hallgatta el, hogy gazdaságilag is roppant nehéz megteremteni az első osztályban maradás feltételeit. Az edzőváltásról azt mondta, hogy „nincsen szerződés még, de erősen valószínű, hogy Szabó István lesz a vezetőedző. Benne látom leginkább, hogy az FK Csíkszereda kettős célkitűzése mellé tud állni: magyar identitású csapat maradjon és a fociakadémia csapata maradjon. Három edzővel tárgyaltunk, romániai magyar is volt közöttük.”
(Forrás: Magyar Nemzet)

