A magyar miniszterelnök üzenetében arra szólította fel támogatóit, hogy harcoljanak a hazugságok ellen, illetve figyelmeztette az ellenzéket a jogkövetkezményekre.
Orbán Viktor a Harcosok Klubjának címzett üzenetében határozottan bírálta az ellenzéket, és úgy fogalmazott: a Szőlő utcai támadással a kormány megvádolásán és megbuktatásán dolgoztak. A posztban azt írta, hogy az ügy „a legaljasabb bűncselekménnyel” vádolt kormánytagokat érintette, valamint kijelentette: „Tudták, hogy hazudnak. Tudták, hogy mit tesznek. Nem lesz kegyelem, a jogkövetkezményekkel mindenkinek számolnia kell.”
A miniszterelnök élesen bírálta azokat, akiket külföldről irányított, veszélyes figuráknak nevezett, és arra figyelmeztetett, hogy az ellenérdekelt erők „tönkretették” már korábban is Magyarországot. (Erre több példa is adható csak az elmúlt jó száz évből.) „Most nem fogjuk hagyni” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök a bejegyzésében úgy fogalmazott: az ellenzék célja, hogy ne legyen orosz olaj és gáz, ami az energiaárak drasztikus emelkedéséhez vezetne. A kormányfő emlékeztetett, hogy a Tisza Párt ezért akarja megemelni a személyi jövedelemadót és a társasági adót, valamint bevezetni a vagyonadót a középosztály számára. A miniszterelnök hangsúlyozta: ennek következtében az emberek mindig rosszul járnak, míg a bankok, a multinacionális cégek és az energiaszolgáltatók profitálnak.
A kormányfő a hétindító posztjában említést tett a török házelnök hétfői magyarországi látogatásáról. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Törökország stratégiai partner, és figyelmeztetett: „Ha a törökök elengedik a migránsokat, Európának harangoztak.”