A pénteken hivatalosan elkezdődött (gyakorlatilag azonban abba sem maradt) választási kampány kapcsán a román oktatási minisztérium szombaton felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolákban a törvény szerint tilos a politikai tevékenység.
Közleményében a szaktárca emlékeztetett, hogy az iskolában a diákok a politikatudományhoz kapcsolódó tantárgyak – beleértve az állampolgári nevelést – keretében tanulnak a politikáról, és senki sem avatkozhat bele ebbe az oktatási folyamatba.
„Mindenkinek joga van kifejezni a politikai véleményét a nyilvánosság előtt, ahogyan azt jónak látja, és az iskolában elsajátított készségek segítenek abban, hogy ezt a lehető legdemokratikusabban és leghatékonyabban tegyék. A politikai vélemény megáll az iskola kapujánál, de a társadalomban bátorítjuk a demokratikus kifejeződését” – olvasható a közleményben.
Ennek kapcsán annyit azért meg kell jegyezni, hogy ezt a nem új tiltást az elmúlt években éppen az RMDSZ nevű politikai szervezet tartotta be a legkevésbé, hiszen a párt politikusai, aktivistái rendszeres és állandó felvonulási terepüknek tekintik a romániai magyar tanintézeteket, az óvodától az egyetemig, ezek vezetőit ők nevezik ki, az ezekben dolgozókat pedig állandóan mindenféle kampánytevékenységekbe igyekeznek bevonni.
Ugyanakkor a minisztérium is képmutató a maga módján, hiszen Romániában általános, bevett szokás az, hogy a szavazókörzetek nagy hányadát éppen a tanintézetekben rendezik meg, és gyakran előfordul, hogy ezzel felborítják választásokkor a tanmenetet, órarendet.