A legmagasabb szakmai szintre sorolták a Sapientia-egyetemet Romániában

A legmagasabb szakmai szintre sorolta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) a román akkreditációs ügynökség – közölték mai sajtótájékoztatójukon az egyetem vezetői. Ezzel együtt az intézmény csak a 20-ik a romániai egyetemi rangsorban, a világranglistán pedig a 4379-ik.

A Román Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség (ARACIS) az ötévente sorra kerülő minőségi felmérésén a Sapientia EMTE első ízben kapta meg a legmagasabb szakmai besorolást: a kiemelt bizalmi minősítést. Tonk Márton rektor elmondta: a felmérés során az oktatás szakmai tartalma mellett az egyetem humán és infrastrukturális erőforrásait, a Sapientián tanuló, illetve itt végzett hallgatók továbbtanulását, munkaerőpiaci elhelyezkedését és munkahelyi sikerességét is vizsgálták.

A rektor hozzátette, immár nem az egyetem vezetői, hanem a román illetékes hatóság mondja, hogy az egyetem célba ért, és a legmagasabb színvonalon végzi a feladatát. Mint fogalmazott: pszichológiai határvonalat sikerült átlépni, ami az öt év múlva esedékes felmérésnél előnyt is jelent, de egyben kötelezi is a tanintézetet arra, hogy tartsa a színvonalat.

A rektor úgy vélte: a Sapientia EMTE az erdélyi magyarság egyik legsikeresebb szakmai és nemzetpolitikai projektje, amely nem létezne, ha nem állna mögötte a magyar állam állandó és folyamatos támogatása. Tonk Márton megjegyezte: főleg az elmúlt 10-12 évben volt lehetőség nagyobb volumenű fejlesztésekre. Ma azon dolgoznak, hogy a kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai kar mellett létrehozzák a sepsiszentgyörgyi kart is. Emellett Marosvásárhelyen kutatócsarnokot építenek. Arra is kitért, hogy a Sapientia EMTE-t és a vele partnerségben működő nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE) évente 4,5 milliárd forinttal támogatja a magyar állam.

A Tőkés László nevéhez köthető PKE után másodikként, 2001-ben alapított romániai magyar egyetemen jelenleg 2245 diák tanul 32 alap- és 12 mesterszakon, a következő tanévtől pedig újabb mesterszakkal bővül az oktatási kínálat. Az intézményben folytatott kutatási tevékenység is látványos fejlődést mutat: a Sapientia EMTE a Webometrics besorolás szerint 2020-tól 2022 januárjáig világviszonylatban az 5221. helyről a 3531. helyre ugrott előre, Romániában pedig a közel száz intézmény közül ugyanebben az időszakban a 38. helyről a 28. helyre lépett elő.

(Forrás: MTI)

Total
0
Megosztás
Előző hír

Hogyhogy száz?

Következő hír

Az elnyomott balliberális média rekordbevételre tett szert

Related Posts
Total
0
Megosztás