„Tetten értük a dollárbaloldalt! Van egy képernyőmentésem Korányi Dávidék (Action for Democracy) honlapjáról, amely végérvényesen bizonyítja, hogy a baloldal hónapok óta hazudik arról, pontosan kitől és mire érkezett a hárommilliárd forintnyi dollár” – emelte ki videójában az ismert budapesti médiaszakember, Rákay Philip.
Rákay a baloldali politikusok szinte minden állítását megcáfolta az Amerikából érkező dollármilliókkal összefüggésben. Kiderült, hogy a hivatalos adománygyűjtő felületük szerint mindössze tizenegy személy adta össze az Action for Democracy által a magyar számlákra utalt hárommilliárd forintot. A cikk hangsúlyozta azt is: az is egyértelművé vált, hogy az adakozóknak nem kellett megadni az útlevélszámot a felajánlások befizetéséhez, és már az sem vitás, hogy a pénz nem valamiféle kultúraváltáshoz, hanem a választásokhoz kellett.
„Azt mondták, hogy az amerikai dollárok nem kampányra, hanem kultúraváltásra érkeztek. DE HAZUDTAK! Azt mondták, hogy csak magyar útlevéllel lehetett adakozni. DE HAZUDTAK! Azt mondták, hogy mikroadományozók ezrei dobták össze a pénzt. DE HAZUDTAK!” – hangsúlyozta a videóhoz írt posztjában Rákay Philip.
Az Origó az erről szóló cikkében kifejtette: az Amerikából érkezett pénzekkel kapcsolatos kampánytámogatási botrány kirobbanását követően az Action for Democracy teljesen új külsőt adott az internetes felületének. A Karácsony Gergely főtanácsadója, Korányi Dávid által vezetett szervezet valamiért úgy gondolta, hogy a korábbi felületet jobb, ha megváltoztatják. A jelek szerint Korányiék nem végeztek tökéletes munkát a múlt átírásában.
A Rákay-féle Megafon Központ internetes kutakodásának köszönhetően ugyanis megtalálta az Action for Democracy még éles adománygyűjtő felületét, amely lényegében minden baloldali hazugságot leleplezett. Ezt az informatikusok körében jól ismert Internet Archive, egy úgynevezett digitális levéltár segítségével tették meg. Ez az eszköz időnként mentést készít a világhálón fellelhető honlapokról, így gyakorlatilag lehetőség van arra, hogy egy-egy „side” korábbi állapotát megtekintsük.
Mint írják, ezt tették Rákay Philipék is az Actionfordemocracy.org honlapjával, amelyről megdöbbentő információkat szereztek. A felület március 24-i mentéséből kiderült, hogy a szervezet gőzerővel készült a magyar országgyűlési választásokra és az Amerikából jól ismert kifejezéssel, „battleground”, vagyis csatatérként jellemezték Magyarországot.
Az Origó felhívja a figyelmet a videóval kapcsolatban arra is, hogy a honlap adománygyűjtő felületére kattintva pedig ezt kiegészítve a következőket lehet olvasni: „A legkritikusabb választás előtt állunk, amit a világ valaha látott. A demokrácia sorsa ezen a választáson és az Orbán-féle diktátorok megállításán múlik. Ezért harcol az Action for Democracy.” Ezt követően pedig feltették a kérdést: „Adakozol erre a célra?” Az Origó szerint innentől kezdve nem is kérdés, hogy a Korányi Dávid vezette szervezet a választásokra készült, az Orbán-kormány megbuktatását tűzte ki céljául.
Az is kiderül, hogy ellentétben azzal, amit a baloldal volt kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter állított, szó sem volt tízezrek mikroadományairól, hiszen a támogatók számát mutató rubrika tizenegyet mutatott. Emlékezetes, hogy korábban Korányi támogatók ezreiről írt a szervezete kapcsán, Márki-Zay pedig a múlt héten adományozók „tízezreiről” beszélt. Annak sincs nyoma az internetes felületen, hogy csak magyar útlevélszámmal, vagyis állampolgársággal lehetett felajánlásokat tenni, mint azt korábban állították.