Ma újabb közleményt adott ki a Székely Nemzeti Tanács, amit a civil szervezet elnöke, Izsák Balázs jegyez. Alább olvasható.
A Székely Szabadság Napjának megszervezése az elmúlt tizenhárom évben a nyomásgyakorlás három eszközébe ütközött.
Időrendi sorrendben először a marosvásárhelyi önkormányzat jogi ködösítésbe burkolt akadálya merült fel szinte minden alkalommal. A második eszköz a csendőrség kezében volt, változó mértékű megfélemlítés, büntetés, fenyegetés kísérte végig a rendezvényeket, és ezeket követte néha az évekig elhúzódó jogorvoslati eljárás. A harmadik a belső delegitimálás. Ezeknek a fő hordozói egyes értelmiségi körök, akik már a székely autonómia gondolatával sem értenek egyet. De vannak névtelen megszólalók is, akár egy újság vagy internetes portál szerkesztőségét lehet mögöttük sejteni.
Vegyük sorra mindhármat.
1. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal egyetlen egyszer bocsátott ki a törvényes előírásnak megfelelő tiltó határozatot. Jogorvoslati eljárásra a szervezőknek ideje már nem volt, ezért onnan kezdve egy évvel korábban teszik le az előzetes bejelentést. A hivatal taktikát váltott ezt követően, a korlátozó utalásokat jogi ködbe burkolják, kétértelmű kijelentéseket iktatnak egy olyan levélbe, amely nem minősül közigazgatási okiratnak, ezért úgy gondolják, hogy az nem támadható. A Székely Szabadság Napja az egyetlen olyan rendezvény Marosvásárhelyen, ahol a láttamozó bizottság ülésére a szervezőket nem hívják meg. Túl a diszkrimináción, ezeken a gyűléseken egyoldalúan változtatják meg a rendezvény egyes elemeit, amelyet a törvény szerint csak a szervezők beleegyezésével tehetnének meg. A szervezők számos bírósági eljárást lefolytattak, hogy ezt a jogi ködöt eloszlassák, és kényszerítsék Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalát, hogy a törvénynek megfelelően járjon el.
2. A csendőrség (rom. jandarmeria) kettős szerepet vállal, a rendezvényen felügyeli a rendet, de különböző eszközökkel korlátozza a székely zászló használatát („a zászlórúd veszélyes fegyver is lehet!”), majd a rendezvény után hol a szervezőket, hol a résztvevőket büntették a megfélemlítés szándékával. Ezeket a büntetéseket a szervezők bírósági úton megsemmisíttették.
3. A belső delegitimálás során – teljesen összhangban az első két nyomásgyakorlással – folyamatosan zajlik a potenciális résztvevők lebeszélése: „nem érdemes részt venni”, „az autonómia egy lehetetlen célkitűzés”, „a felvonulás és a petíció átadása értelmetlen rituálé” stb. A belső delegitimálás fegyvere a gúny és a lejáratás.
A székely közösségnek tudatában kell lennie, hogy a nyomásgyakorlás eszközei a jövőben sem fognak megszűnni. Nem a nap, nem a helyszín és nem a szervezők személye hívja létre ezeket, hanem a megfogalmazott cél: Székelyföld területi autonómiája. Bárhol, bármilyen időpontban, bárki szervezésében az autonómiakövetelésnek e három eszközzel kell szembenéznie. Ezért nekünk nem más időpontot, nem más helyszínt kell keresni, hanem tudatosan felvenni a harcot mindhárom nyomásgyakorló eszközzel, amelyek nem alkalmiak, nem véletlenszerűek, hanem egységes, rendszerszintű fellépését jelentik azoknak az erőknek, amelyek ellenzik Székelyföld területi autonómiáját.
Az elmúlt tizenhárom év tanulsága, hogy a szervezők képviselték következetesen a törvényességet, számos esetben a bíróságok állapították meg a hatósági intézkedések jogszerűtlenségét. Kijelenthető: a román hatóságok folyamatosan megsértik a gyülekezési jogot és a szólásszabadságot, sok esetben a bírósági ítéleteket is figyelmen kívül hagyva, így felmerül a jogállamiság sérelme Romániában. Ezért különösen fontos, hogy a székely közösség ne engedjen sem a nyílt nyomásnak, sem a lebeszélésnek.
